Hernádi Zsolt a DIGI Sport Reggeli Start című műsorának volt vendége. A MOL elnök-vezérigazgatója természetesen nem kerülhette el a csapat névváltásával kapcsolatos kérdést, már rögtön a beszélgetés elején:

– Ez egy teljesen tiszta üzleti döntés. Van magasabb szint is, van továbblépés is és mint minden továbblépéshez, ehhez is pénz kell, nem csak szakmai tudás, nem csak jó szem a játékosok kiválasztásához, nem csak jó menedzsment. A Videoton megkeresett minket, hogy szeretne magasabb szintre lépni, ez egyezett a mi terveinkkel, így azt mondtuk, hogy a magasabb pénzhez, több minden szükséges. Ez ellenállást váltott ki a nézőkből, de én azt mondom, hogy a mögötte lévő sikereket kell nézni.

“István meg letette a telefont”

A Mol Vidit a Chelsea elleni 1-0-s vereség után dicsérő szavak jellemezték, a hétvégi MTK elleni 3-0-s zakó után ugyanez már nem volt elmondható.

– Ez egy szörnyűség volt. Az első félidő végén felhívtam Garancsi Istvánt, hogy „ez most mi?”, István meg letette a telefont.

Marko Nikolic szinte ugyanazt a kezdő csapatot küldte pályára, amely 72 órával korábban még Londonban harcolt világsztárok ellen. Hernádi kétli, hogy ne lettek volna megfelelőek a cserepadon lévő játékosok a tisztes helytállásra.

– Én azt tudom, hogy nem rosszak azok a játékosok, akik ott ülnek a kispadon. Sok NB I-es csapatnak a mi második csapatunk is jó lenne arra, hogy szerepeljen az NB I-ben, vagy bent maradjon, vagy adott esetben jó eredményeket érjen el.

“Ez dráma volt”

A gyengébb teljesítmény mögött a motiváció és a megfelelő terhelés arányai is állhatnak, ezen pedig Hernádi szerint egy speciális megoldás segíthetne.

Ez nem egy magyar probléma, csinálhatnánk egy nemzetközi ligát és abban a pillanatban más lenne a terhelés. Közép-Európában élünk százmillióan. Gondoljuk el, amikor évente sorra kerülne egy Fradi-Slovan, vagy egy Mol Vidi- Zágreb meccs…

Az elmúlt hetekben a Vidi jó teljesítménye mellett Danko Lazovics hirtelen visszavonulása volt a legfőbb téma.

– Pontosan nem tudom miért fejezte be ilyen kurtán-furcsán a karrierjét, egy ilyen szörnyen rossz időpontban. Ez dráma volt, mert a játékosok még a következő meccsen is keresték, hogy kinek lehetne passzolni a labdát. Ebben az emberben volt egy csomó bizonytalanság, ami egyszer csak kirobbant belőle.