Ismét a DVSC-ben futballozik majd Bódi Ádám, aki a Videotontól érkezett kölcsönbe egy évre.
Bódi Ádám visszatérését hétfőn délben jelentette be az OTP Bank Liga 11. helyén álló DVSC. A Videoton 1-szeres magyar válogatott középpályása egy évre, kölcsönben igazolt Debrecenbe, a 26 éves játékos egy év után került vissza nevelőklubjához.
A DVSC akkor, 2016 májusában magyar klubokra nem jellemző módon nyilvánosságra hozta, hogy a Videoton 172 millió forint átigazolási díjat fizetett a debrecenieknek a játékosért. A DVSC-vel háromszoros bajnok és háromszoros kupagyőztes Bódi tavaly három és fél évre írt alá a Vidihez.
A mai napon csatlakozik a DVSC keretéhez, és nagy valószínűséggel a pénteki, Vasas elleni bajnokin is láthatják már a pályán a szurkolók.
Átigazolások
Csíkszereda
Szabót meneszthetik
A GSP úgy tudja, Szabó Istvánt elküldi a román élvonalbeli Csíkszereda. Az utódja Valentin Suciu lehet.
MTK
Jurina távozott
Az MTK Budapest az átigazolási időszak végén közös megegyezéssel szerződést bontott Marin Jurinával, így a 32 éves támadó két és fél szezont követően távozott a klubtól.
Videoton
Pető helyzete
Információink szerint a Videotonnál csekély esély mutatkozik a megállapodásra a második helyezett olasz kérővel, ezzel párhuzamosan pedig Pető Tamás jövője is kérdésessé vált.