A tél magyar átigazolása: Huszti az NB I-be szerződik - itt vannak a részletek

A Videoton hozza haza a volt válogatott középpályást, 13 év után játszhat ismét a magyar bajnokságban a 34 éves futballista. A Vidi csütörtökön délután be is jelentette a játékos érkezését.
Dudás Gábor 2018. január 11., csütörtök 10:02
A Videoton hozza haza a volt válogatott középpályást, 13 év után játszhat ismét a magyar bajnokságban a 34 éves futballista. A Vidi csütörtökön délután be is jelentette a játékos érkezését.
Szerző: Dudás Gábor 2018. január 11., csütörtök 10:02

Az elmúlt évek egyik meghatározó magyar légiósával erősít a télen a Videoton együttese: a fehérváriak Huszti Szabolcs megszerzésén dolgoznak, aki 13 év után futballozhat ismét az NB I-ben, érkezését rövidesen be is jelentik.

Az egykori ferencvárosi játékos 2005-ben, 21 évesen hagyta el a zöldeket, hogy a francia Metznél megkezdje több mint egy évtizedes légiós-karrierjét, hogy aztán Németországban (Hannover, Frankfurt), Oroszországban (Zenit) és Kínában (Csangcsun Jataj) is megforduljon. 2-szeres orosz bajnoknak, valamint BL-, Európa Liga- és UEFA-kupa nyolcaddöntősnek is mondhatja magát a 34 éves futballista, aki most sajtóhírek szerint visszatér Magyarországra.

FRISSÍTÉS: Huszti aláírt a Videotonhoz - hivatalos

Ami pedig a részleteket illeti: a csakfoci.hu információi szerint Huszti 2,5 évre ír alá a Vidinél, azok után, hogy volt csapatánál, a Ferencvárosnál készült hosszabb sérülése utáni visszatérésére. A játékos nagyjából 2 hónapot töltött el a Népligetben, a Fradi bázisán készülve, viszont végig külön edzve a csapattól. Érintőlegesen felmerült az is, hogy visszatérhet a zöld-fehérekhez, de a Videoton lesz a befutó.

Úgy tudjuk, hogy Huszti átesett már az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon, és bár még nincs tökéletes fizikai állapotban - folyamatosan és fokozatosan készítik fel a visszatérésre -, a fehérváriak hamarosan bejelentik az érkezését, akár már a mai napon aláírhat a Videotonhoz. A klubnál régi ismerősei várják, hiszen Juhász Roland jó barátja, míg Danko Lazoviccsal a Zenitben futballoztak együtt.

Olvastad már?
Huszti először nemet mondott a Vidinek: "Nem gondoltam, hogy még az NB I-ben pályára lépek"
Hosszasan győzködték Fehérvárról, hogy érdemes hazaigazolnia. Így nyilatkozott Huszti és Kovács Zoltán sportigazgató a hazatérést követően.
Elolvasom

Átigazolások
Légiósok
Kleinheisler aláírt
Azok után, hogy tavaly nyáron elhagyta az osztrák Grazer AK-t, Kleinheisler Lászlónak újra van csapata - a Csíkszereda jelentette be a megszerzését.
ZTE
Borges és Bakti is távozhat
A ZTE az egyik külföldi kérővel megegyezhetett Diego Borges eladásáról. Míg Bakti Balázs a szlovén másodosztályú Naftában folytathatja. (NSO)
Videoton
Két fiatal kölcsönben
A 17 éves Ekbauer Tamás és a 19 éves Rostás Szilárd is pályára lépett a Siófok elleni edzőmeccsen, mindkét fiatal a Fehérvár FC-től érkezett kölcsönben Veszprémbe. (VEOL)
Tovább az összes átigazoláshoz