A MOL Vidi FC a négyszeres német bajnok 1. FC Kaiserslautern ellen is játszik felkészülési mérkőzést a spanyolországi edzőtáborozása során.
Akárcsak két évvel ezelőtt, úgy idén januárban is farkasszemet néz a négyszeres Bundesliga-bajnok Kaiserslauternnel a MOL Vidi FC felkészülési mérkőzésen – derül ki a német klub hivatalos oldalának tájékoztatásából.
A beszámoló szerint a találkozóra január 19-én kerül sor Málagán, ahol január 12-26. között edzőtáborozik a fehérvári csapat. A Kaiserslautern megjegyzi, Marko Nikolics vezetőedző csapatában a legismertebb játékos Huszti Szabolcs, aki karrierje során több évet lehúzott a német élvonalban.
A jelenleg a harmadosztályban szereplő Kaiserslautern keretét erősíti egyébként a korábban a Ferencvárosban is megforduló Janek Sternberg is.
Átigazolások
Videoton
Kölcsönjátékos
A Videoton bejelentette, hogy a 2026/2027-es szezonban a Kispest-Honvéd FC kölcsönjátékosaként szerepel majd csapatban a 17 éves csatár, Kovács Erik.
Légiósok
Ismét Liverpoolban
Előrehaladott tárgyalások folynak Farkas Patrik visszatéréséről a Liverpoolba. A 19 éves középpályás korábban egy idényen át volt a Liverpool akadémiáján.
Légiósok
Yaakobishvili-transzfer
Sajtóhírek szerint Yaakobishvili Áron képviselője találkozott a Barcelona elnökével, Joan Laportával az átigazolás kapcsán. A 20 éves hálóőr végleg eligazolhat és az Almeria hálóőre lehet.