Ma 20 órától kerül sor a felcsúti Pancho Arénában az NB I 3. fordulójából, a Vidi nemzetközi kupaszereplése miatt elhalasztott MOL Vidi FC – Mezőkövesd-Zsóry bajnokira.

– Múlt vasárnap az volt a legfontosabb, hogy továbbjussunk a Magyar Kupában, ezt a célt sikerült teljesíteni, emellett néhány játékost pihentetni is tudtunk az eheti két bajnoki előtt.

Ahogyan az előző két találkozón is elmondtam, a hozzáállással nem volt gond, a játékunk nagy része is rendben volt, viszont küszködtünk a helyzetek kihasználásával az ellenfél kapuja előtt. Ebben a tekintetben fejlődnünk kell és be kell gyűjtenünk mind a hat pontot a Mezőkövesd és a DVTK ellen

– mondta a meccs felvezetéseként Marko Nikolic, a Vidi vezetőedzője a molvidi.hu-nak.

Kuttor Attila: “Ponttal, illetve pontokkal szeretnénk hazautazni”

– Jó formában várjuk a szerdai mérkőzést, amelyre eredetileg augusztusban került volna sor. Csapatom nagy lelkesedéssel, nagy önbizalommal várja a találkozót, amely igazi erőpróba lesz számunkra.

Szeretnénk bebizonyítani, hogy egy Európa Ligában főtáblára kerülő csapat ellen is van keresnivalónk. A győzelem reményében utazunk Felcsútra, ahonnan ponttal, illetve pontokkal szeretnénk hazautazni, erre képesnek is tartom csapatomat.

– fogalmazta meg várakozásait Kuttor Attila, a kövesdiek szakvezetője.