Kovács Zoltán: "Egyik piros lap és a sárgák fele sem volt jogos" - néhány kritikát túlzásnak tart

A fehérváriak sportigazgatója mást sem hall, csak hogy mennyire nézhetetlen volt a Fradi elleni meccsük. Azt is elmondta, a hajrában már majdnem felborult a pálya.
Budai László 2018. május 8., kedd 14:44
A fehérváriak sportigazgatója mást sem hall, csak hogy mennyire nézhetetlen volt a Fradi elleni meccsük. Azt is elmondta, a hajrában már majdnem felborult a pálya.
Szerző: Budai László 2018. május 8., kedd 14:44

A Videoton sportigazgatója, Kovács Zoltán beszélt a Videoton-FTC (0-0) bajnokiról, valamint a két csapat között zajló aranycsatáról.

- Mást se hallok és olvasok, csak hogy mennyire nézhetetlen volt a Fradi elleni meccsünk, és bár az első félidőnkre valóban nem lehetünk büszkék, én azért túlzásnak érzek néhány kritikát - mondta Kovács a molcsapat.hu-nak adott interjújában. - Kemény, férfias meccs volt, de durvának, alattomosnak egyáltalán nem volt nevezhető, senki nem lépte át azt a bizonyos határt.

Hozzáteszem, egyik piros lap, és a sárgák legalább fele sem volt jogos

Kovács szerint a világ legjobb játékosai is képesek néha elveszíteni a fejüket, így nem elsősorban emiatt, hanem az első félidőben mutatott gyenge játék és rossz felfogás miatt járhat a kritika a játékosoknak.

Fogjuk a nagy tétre és a felfokozott hangulatra, hogy az első félidő nem sikerült jól. A másodikban azonban már azt a Vidit láthattuk, amely jogosan jelentette be igényét a bajnoki címre. Ekkor már jól játszottunk, végre nem ívelgettünk, hanem a földön tartottuk a labdát, és sikerült komoly nyomás alá helyeznünk a Fradit.

A hajrában aztán már majdnem felborult a pálya, de a győztes gólt nem sikerült begyötörnünk

A sportigazgató úgy látja: egyetlen út van a Videoton előtt.

Sajnos azt le kell szögeznünk, hogy kikerült a kezünkből a sorsunk, de inkább úgy fognám meg a dolgot, hogy mivel a Fradi meccseire semmiféle hatásunk nincs innentől kezdve, csak magunkra kell koncentrálnunk.

Abból nagy baj nem lehet, ha minden hátralevő meccsünket megnyerjük

Átigazolások
ETO
Csinger Márk
Több külföldi bajnokságból is érdeklődnek Csinger Márk iránt.
KTE
2 kiszemelt
Két NB II-es játékos iránt érdeklődhet a Kecskemét.
MTK
Molnár és Jurek
Molnár Ádin iránt a holland Heerenveen érdeklődik, de a cseh Sparta Praha és egy lengyel klub is figyeli őt.⎥Jurek Gábort a kölcsön után megtartanák, játékost adnának érte a DVTK-nak. (NSO)
Tovább az összes átigazoláshoz