Ahogy azt a csakfoci.hu korábban jelezte, pénteken a brazíliai születésű és a már a magyar válogatott keretébe is meghívott Vinícius Paulo mellett a bosnyák származású Suljic Asmir is magyar állampolgár lett. A  Videoton két játékosa reggel 9.00-kor, Székesfehérváron tette le esküjét.

 

Ahogy azt már elmondtam, remekül érzem magam Magyarországon, az elmúlt közel hat évben rengeteg fontos dolog történt az életemben, ami már ehhez az országhoz köt. Különleges nap az életemben a mai, az pedig egy másik megvalósult álom, hogy vasárnap csatlakozhatok a válogatott keretéhez. Keményen dolgoztam ezért, nagyon várom már, hogy ott legyek. A Vidivel további nagy sikereket akarok elérni – fogalmazott Vinícius a vidi.hu-nak.

Nagy nap ez az életemben, megtisztelő, hogy mától magyar állampolgárnak mondhatom magam. Köszönettel tartozom a Vidinek és egész Magyarországnak, nagyon boldog vagyok! Ezzel a döntéssel az is biztossá vált, hogy felnőtt szinten a magyar válogatottat szeretném képviselni, remélem, lesz rá lehetőségem – mondta Suljic, akire 2018-tól számíthatna majd Bernd Storck, miután a támadó középpályás életvitelszerűen nem él még öt éve Magyarországon.

(Fotó: vidi.hu)