Még július elején a csakfoci.hu jelezte, hogy a MOL Fehérvár FC (korábban MOL Vidi FC) a korábbi sajtóhíreknek megfelelően tárgyalásokat folytat az észak-macedón Shkendija hétszeres észak-macedón válogatott belsővédőjével, Visar Musliuval.

A sportmedia.mk beszámolója szerint, a MOL Fehérvár FC 500 ezer euróért (163 millió forintért) szerződteti a 24 éves észak-macedón belső védőjét, Visar Musliut.

Hozzáteszik, a hétszeres észak-macedón válogatott játékos hamarosan orvosira érkezhet Székesfehérvárra, miután a csapata kedden, az észt Kalju elleni BL-selejtező után búcsúzott a sorozattól.

Musliu az előző idényben alapembernek számított a Shkendijánál – 37 bajnokin négy gólt és egy gólpasszt jegyzett.

A Transfermarkt adatbázisa szerint 1 millió euróra taksált labdarúgó légiósként megfordult már a svájci St. Gallen utánpótlásában, illetve a koszovói első osztályú Phristina kötelékében is, azonban a legnagyobb sikereit jelenlegi klubjának színeiben érte el: a Shkendijával – a 2018/2019-es szezonban megszerzett címet is beleszámítva – kétszeres észak-macedón bajnoknak mondhatja magát.