Vaduz – MOL Fehérvár FC 2-0 (Gajic 61, – büntetőből, Coulibaly 100.)

Az első félidőt jóval aktívabban kezdték a liechstensteniek, hiszen már a 4. percben Fiolának kellett menteni Dorn beadása után. Nyolc perccel később Gajic került helyzetbe, ám ezúttal Kovácsiknak kellett résen lenni. A félidő feléhez közeledve a hazaiak több helyzetet dolgoztak ki, többek között Cicek 22 méterről veszélyeztetett, majd Gajic szabadrúgása éppen hogy elkerülte a vendégek kapuját. A hosszabbításban még Huszti szabadrúgása suhant el a kapufa előtt, így 0-0-al mentek pihenni a felek.

A fordulás után az 56. percben Huszti beadása megtalálta Juhász fejét, aki tisztán fejelhetett, de mellé célzott. A 60. percben Nego lépett oda Gajicsnak a tizenhatoson belül, a litván játékvezető büntetőt ítélt, amit a sértett végzett el és a jobb alsóba gurított (1-0).

A hátralévő félórában a liechtensteniek vérszemet kaptak, helyzeteket dolgoztak ki, ám nem sikerült megszerezniük a második találatot. A 81. percben Scsepovics szólója után kapura lőtt, de a lövését a kapus könnyedén fogta.

A kétszer tizenöt perces ráadásban a hazaiak ott folytatták, ahol abbahagyták, aminek meglett az eredménye: a csereként beállt Coulibaly futott el a jobb szélen és laposan a bal alsóba lőtt (2-0). A hosszabbításban még Antoniazzi kiállítása után emberelőnybe kerültek a fehérváriak, de ezzel nem tudtak élni, így 2-1-es összesítéssel a Vaduz jutott az EL-selejtező 3. körébe, ahol az Eintracht Frankfurttal néz farkasszemet.

Vaduz: Büchel – Sülüngöz, Sutter, Cicek (Coulibaly 72.), Antoniazzi, Gajic, Schmid, Schwizer (Hofer 114.), Dorn, Wieser (Prokopic 82.), Göppel

MOL Fehérvár FC: Kovácsik – Stopira, Elek, Juhász, Fiola (Petrjak 46.) – Pátkai, Nikolov, Huszti (Hodzic 103.) – Milanov (Kovács 64.), Scsepovics (Futács 83.), Nego

EL-selejtező: Vaduz – MOL Fehérvár FC 2-0 – közvetítés