Az Újpest a nyáron kinevezett és a lilákat végül az NB I-ben tartó szerb vezetőedző, Predrag Rogan hazája egyik lapjának nyilatkozott a magyar fociról, az NB I-ről és persze csapatáról is. Ebből idézünk az ottani kérdéseket, témákat érintve.

Az Újpest bentmaradásáról

Elég hirtelen jött a lehetőség, hogy júniusban vegyem át az Újpest irányítását, nem is volt igazán időm gondolkodni a dolgon, mondhatni vészhelyzet volt a csapatnál. Ami számomra fontos volt, hogy az egész és rendkívül professzionális szakmai stáb maradt a klubnál. A játékosok többségét ismertem korábbról, és nagyon bíztam is bennük. Végül sikerült jó munkát végeznünk együtt, ami bentmaradást ért a csapatnak – mondta Rogan a B92.net-nek.

Játszottunk hét mérkőzést, ebből négyet megnyertünk két döntetlen és egy vereség mellett. Előtte ment a számolgatás, hogy akár 10 megszerzett pont is elég lehet, de végül 14 kellett, ami megmutatja, mennyire kemény volt a hajrá. Ráadásul mi a legjobb csapatokkal, a Ferencvárossal, a Vidivel, a Honvéddal, a Mezőkövesddel és a Zalaegerszeggel is találkoztunk. Az Újpest viszont egy igazi nagy klub, így a célok is nagyok kellenek, hogy legyenek, ezt várja el a csapat nagyszámú szurkolótábora is, most sem volt és lesz ez másként.

A következő idény céljairól és arról, utolérhető-e a Ferencváros?

Fontos tudni, hogy hatan is távoztak a csapattól (Heris, Litauszki, Balázs, Zsótér, Novothny és Perosevic), közülük pedig öten is alapembernek voltak mondhatóak. Nagy érvágás ez azért a csapatnak. Ugyanakkor érkezett Kastrati, a Stieber-testvérek, Zoltán és András, valamint Mitrovic, Gigic és Bjelos is. Remélem, lesznek még érkezőink, távozóink viszont már nem. Nem könnyű az új emberek beépítése sem, hiszen csak háom felkészülési talákozónk volt, ami persze nem lehet kifogás, az augusztus 15-i, Paks elleni rajtra készen kell állnunk!

Milyenek a körülmények Újpesten például a felcsúti létesítményekhez képest?

Magyarországon nagyon komoly befektetések valósultak meg a labdarúgásban, különösen infrastrukturálisan. Hatalmas előny ilyen körülmények között dolgozni. És most már minden csapatnál megvannak a megfelelő létesítmények, még ha egy-két klubnál talán picit szerényebbek is a körülmények, mint egyeseknél. Nekünk is van egy remek edzőközpontunk a fiataloknak, a hozzá tartozó épületekkel, ezek mind egy komoly klub ismérvei. Hatalmas megtiszteltetés egy ilyen kaliberű csapatnál dolgozni, mindamellett, hogy hatalmas felelősség is egyben. De az én üzenetem mindig az, hogy “Hajrá, lilák, előre Újpest!”.

A mi csapatunknál van egyedül külföldi tulajdonos a ligában, egy belga üzletember. Elégedettek vagyunk az általa teremtett körülményekkel. Egyszer azt mondtam, a magyar futball 100 évvel megelőzi bizonyos téren a szerbet. Azóta talán valami elindult otthon is, de a magyar foci még mindig sokkal előttünk jár. Itt például nincs olyan hajtóvadászat egy bíró ellen, ha hibázik, egyszerűen kialakult már egy ilyen kultúra. És a játékvezetőket sem lehet elfogultsággal vádolni, mint néha Szerbiában, itt kimész a pályára és ha jól teljesítesz, minden esélyed meglehet a győzelemre. 

A Bajnokok Ligájáról

Örülhet a Crvena Zvezda, hogy egyelőre elkerülte a Ferencvárost. Nagyon erős csapatuk van. Játszottunk ellenük, kikaptunk 1-0-ra, és az első félidőben nagyon fölénk nőttek. Utána talán megelégedtek a vezetéssel, de nagyon komoly csapat az övék.

Öt éve még Újpesten játszott, most 20 millió euróért vihetik Madridba