Hiába Yuri Matias remek védőmunkája a román élvonalban, és ezzel számos román topcsapat érdeklődését felkeltette, mégis a távozás mellett döntött – legalábbis erről számolt be a napokban a ProSport. A román napilap szerint a 26 éves brazil hátvédet a bukaresti FCSB és a kolozsvári CFR is szerette volna a soraiban tudni, azonban románok szerint úgy tűnik, a dél-amerikai játékos az Újpest színeiben folytatja pályafutását.

Matias mindenképpen szeretné elhagyni Romániát, mivel a jelenlegi klubja komoly anyagi problémákkal küszködik.

A digisport.ro szerint a Gaz Metan-játékosok már öt hónapja nem kapták meg a fizetésüket, ami nagyban befolyásolhatta az elvágyódó légiós döntését, és hallani sem akar többet a román futballról.

Matias 21 éves korában került Európába, 2016 júliusától 2020 januárjáig Portugáliában, az Academica Coimbrában játszott, majd az iráni Tractor FC-ben eltöltött fél év után – itt is anyagi problémákkal küzdött a klub – szerződött a Gaz Metan Medias-hoz. Az elmúlt másfél év alatt összesen 45 tétmérkőzésen 7 gólt szerzett a román első osztályban, a szezonban 16 bajnokin 4-szer volt eredményes. A 235-ös InStat teljesítményindexével holtversenyben a 15. helyen áll a román élvonal belső védőinek rangsorában.

Jhonnes Marques de Souza (ismertebb nevén: Jhonnes) személyében korábban már szerepelt brazil védő a IV. kerületieknél.

NB I: A románok ugyanazzal a támadóval hozták össze a Vidit és a Fradit