Az előző idényben hagyott fel a légióskodással a 26-szoros válogatott szélső, Stieber Zoltán, aki a D.C. United után az élvonalba feljutó Zalaegerszeghez igazolt. A 31 éves játékos sérülése miatt az utolsó nyolc fordulóban nem lépett pályára, így összesen 22 mérkőzésen kapott lehetőséget a 2019/20-as szezonban, ezeken 2 gólt és 5 gólpasszt jegyzett.

Stieber is azon ZTE-játékosok közé tartozott, akinek a szerződése június végén lejárt, és nem sikerült megegyeznie a folytatásról a vezetőkkel.

csakfoci.hu információi szerint a magyar válogatott játékos nagy valószínűség szerint Újpesten folytatja pályafutását, a hétfői edzésén már meg is jelent a lila-fehéreknél – derül ki egy szurkolói fotóból.

Fotó: ViolaInfo – 1885 Facebook

Úgy tudjuk, szintén Újpesten folytathatja karrierjét Stieber Zoltán testvére, Stieber András is, akinek a távozását hétfő este már be is jelentette a másodosztályú Budaörs.

A 28 éves játékos Újpesten nevelkedett, majd Angliába az Aston Villa korosztályos csapatához került. Hazatérve Győrben folytatta pályafutását, majd szerepelt Pápán, Ajkán, Gyirmóton, valamint Mosonmagyaróváron is. Budaörsön a 2016/2017-es szezonban, majd pedig 2019 januárjától játszott ismét, 78 tétmérkőzésen lépett pályára itt, ezeken 22 gólt szerzett.

A negyedik kerületi klub a nyári átigazolási szezonban eddig csupán egy játékos érkezését jelentette be Nikola Mitrovic személyében, aki az előző idényben szintén a ZTE FC-nél játszott.

TOVÁBBI EXKLUZÍV HÍREKÉRT KÖVESD A CSAKFOCI.HU-T A FACEBOOKON IS: