"Borzasztó volt megélni" – Kórházba került az újpesti csapatkapitány kislánya

Igazi rémálommá vált Litauszki Róbert nyári pihenője: a kislánya olyan fertőzést szedett össze, amely agyvelőgyulladáshoz vezetett.
Csakfoci Admin 2019. június 22., szombat 10:28
Igazi rémálommá vált Litauszki Róbert nyári pihenője: a kislánya olyan fertőzést szedett össze, amely agyvelőgyulladáshoz vezetett.
Szerző: Csakfoci Admin 2019. június 22., szombat 10:28

Nem úgy sikerült a nyári szünet Litauszki Róbert számára, ahogy azt előzetesen eltervezte: a kislánya kórházba került a ciprusi nyaralásuk végéhez közeledve.

Először úgy tűnt, hogy egy hasmenéses-hányásos vírust kapott el, de később magas láza is lett pár nap alatt, és szegénykémből utána mintha teljesen kiszállt volna az élet hosszú napokon keresztül, így már ott kórházba kerültünk – kezdte Litauszki Róbert az ujpestfc.hu-nak. – Kapott gyógyszereket és infúziós kezelést is, mert egyre súlyosabb lett az állapota. Ezután úgy döntöttünk, hogy inkább itthon folytatjuk a kezelést, és

a budapesti Szent László Kórház infektológiai osztályán kiderítették az orvosok, hogy rota enkefalitisz vírussal fertőződött, majd ebből következett egy agyvelőgyulladás is. Emiatt elfelejtett beszélni és elvesztette a koordinációs képességét is, nem tudott járni.

Rendkívül nehéz napok voltak, rengeteg vizsgálat, vérvétel, agyvíz vétel, altatások, temérdek megpróbáltatás érte a kislányom, 4-5 napig teljesen élettelenül feküdt, nem tudtuk mi lesz ebből az egészből.

Az Újpest csapatkapitánya a feleségével összesen két és fél hetet töltöttek kórházban, minden pillanatban ott voltak a kislányuk mellett.

Borzasztó nehéz volt ezt szülőként megélni (...) Szerencsére az első hét után visszajött a beszéd neki, majd olyan 10 nap után újra tudott járni. Nagyon örülünk annak, hogy teljes mértékben fel tud épülni, mert még az elején az is benne volt, hogy nem feltétlenül lesz ez így – mondta a 29 éves játékos, majd hozzátette szeretnének köszönetet mondani a Szent László Kórház orvosainak és nővéreinek, és természetesen hálásak a családjuknak, a barátaiknak, amit ebben a nehéz időszakban kaptak támogatást.

Sérülése már a múlté

Korábban a csakfoci.hu is beszámolt arról, hogy Litauszki a Ferencváros elleni rangadón kapott egy rúgást a bal lábára, pontosabban a lábfejére. A csapatkapitány sérülése csak lassan javult, így kihagyta a Diósgyőr elleni szezonzárót.

Hat hetes pihenőt írtak elő az orvosok és egy rögzítőt is kaptam, amelyet három hétig kellett hordjak, szerencsére műtétre nem volt szükségem. 21 nap után kezdhettem szépen, fokozatosan terhelni a lábamat. Az elmúlt egy hétben már futottam, mozogtam, mellette a gyógytornát is csinálom és nem éreztem mindeközben fájdalmat, így úgy gondolom, hogy hétfőn a többiekkel együtt el tudom kezdeni a tréningeket.

Átigazolások
Újpest
Csoboth a liláknál
Edzéslehetőséget kért és kapott volt klubjától a válogatott támadó, Csoboth Kevin, de Újpestre igazolására jelenleg nincs lehetőség. (Lila Sector)
DAC
Redzic eladásának részletei
Jan Van Daele, a dunaszerdahelyi DAC sportigazgatója részletesen és nyíltan beszélt Redzic Damir Salzburgba igazolásának hátteréről.
FTC / Paks
Osváth az Üllői úton
A Paks magyar válogatott szélsővédője, Osváth Attila az Üllői úton folytatja.
Tovább az összes átigazoláshoz