Bódog Tamás (Bp. Honvéd):Jól kezdtük a mérkőzést. Vezettünk, uraltuk a meccset és semmi jele nem volt annak, hogy ilyen szinten kicsúszik a találkozó a kezünkből. A második félidőre viszont rosszul jöttünk ki az öltözőből, az Újpest lelkeswn futballozott és a végén kikaptunk. Ha nem is túl biztonságosan járszottunk a szünet után, de túlságosan messziről fogtuk az embert, későn értünk oda, passzívak voltunk, csak üldöztük a labdát. Voltak ugyan időszakok, amikor jobban ment, de összességében az Újpest jobban futballozott – mondta a tréner, aki arra is kitért, hogy a szurkolók egy része a taktikát, a felállást kritizálta a meccs után.

A szurkoló véleménye mindig fontos, de teljesen mindegy, hogy milyen rendszerben játszol, ha nem jutsz el odáig, hogy a párharcokat megnyerd, mivel messziről fogod az embert. Voltak hiányosságaink, amelyek nem a rendszer eredményei voltak.

Predrag Rogan (Újpest):Amit a második félidőben láttunk az Újpest részéről, az azt mutatta, hogy megérdemeltük a mai találkozón a győzelmet. Főleg azért, mert a játékosok beleadták szívüket, lelküket ebbe a csatába, sokat áldoztak ezért a diadalért, úgyhogy elégedetten távozunk a Honvéd “otthonából”. Gratulálok mindkét csapatnak a teljesítményéért, de ma mi voltunk a jobbak.

Már a mérkőzés előtt is mondtam, hogy az új játékosok beépítéséhez és az új játékmodell felépítéséhez időre lenne szükségünk – de időnk az nincs.

Ma bátrabbak és agresszívabbak voltunk, mint a Honvéd. Ma visszataláltunk a helyes útra, de hátra van még 28 mérkőzés a bajnokságból, tovább kell dolgoznunk. Volt nyilván kockázat az új játékosok bevetetésében, de épp azért hoztuk őket, mert úgy láttuk, minőséget és erősítést jelentenek a csapatnak. Elégedett vagyok a bemutatkozásukkal. 

OTP Bank Liga, 5. forduló:

Bp. Honvéd – Újpest 1-2 (Balogh N. 30., ill. Antonov 77., Simon K. 80.)

Beszámoló és videók itt!

Az összeállítások és a meccs minden fontos mozzanata itt!