Balajcza az Újpest edzőjéről: „Az elmúlt fél évben jó, ha egy mondatot beszéltünk”

A lila-fehérek távozó kapusa szerint még a klub újságából is ki akarták őt venni.
Budai László 2017. május 23., kedd 6:27
A lila-fehérek távozó kapusa szerint még a klub újságából is ki akarták őt venni.
Szerző: Budai László 2017. május 23., kedd 6:27

Honlapunk is beszámolt róla, hogy Balajcza Szabolcs a nyáron elhagyja az Újpestet, amelyben a hétvégén lépett pályára 300. alkalommal. A kapus távozását Nebojsa Vignjevic vezetőedző jelentette be az M4 kamerái előtt. Balajcza szerint az elmúlt időszakban különösen rideg volt a kapcsolata Vignjeviccsel.

- Hol védtem, hol nem, egyszer leszedték rólam a kapitányi karszalagot, majd visszaadták. De nem csak a pályán szerepeltettek egyre kevesebbet, nem is emlékszem csapatkapitányként mikor voltam utoljára nyilvános eseményen, de még a klub újságjából is ki akartak venni. Nem tudom, mi ennek az oka, én nem bántottam senkit. Az elmúlt fél évben jó, ha egy mondatot beszéltünk. Hozzám is eljutott, amit mondott, és ezek után nincs miről beszélni, még ha fel is ajánlják a szerződéshosszabbítást, nem valószínű, hogy elfogadom – mondta Balajcza a Borsnak még a hétvégi összecsapást követően.

 

A kapus könnyen lehet, hogy Győrben köt majd ki, ezt erősíti meg az ETO támadójáról, a korábbi újpesti Kabát Péterről tett nyilatkozata is.

- Nálam ő az Újpest történetének három legjobb csatára között van, jó lenne újra együtt játszani vele – mondta Balajcza.

A Győr mellett egyébként még a szintén NB II-be jutott Budafok, a másodosztályú Nyíregyháza, Kisvárda kettős, valamint a jövőre újra NB I-es Puskás Akadémia csábítja a játékost.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz