Az Újpest új edzője nem az NB I-es rajtok specialistája - a Vasasnál is kiütéses vereséggel kezdett

Mint ismert, Michael Oenning egy 5-0-s vereséggel kezdett az Újpest kispadján a Fehérvár elején. Nem ez az első rossz rajtja azonban az NB I-ben: öt évvel ezelőtt egy négyest kapott a Vasas a német edző debütálásakor.  
Privacsek András 2021. január 24., vasárnap 9:20
Mint ismert, Michael Oenning egy 5-0-s vereséggel kezdett az Újpest kispadján a Fehérvár elején. Nem ez az első rossz rajtja azonban az NB I-ben: öt évvel ezelőtt egy négyest kapott a Vasas a német edző debütálásakor.  
Szerző: Privacsek András 2021. január 24., vasárnap 9:20

Enyhén szólva sem sikerült az új edző belépője Újpesten. A hazai 0-5-nél még a legpesszimistább szurkolók is jobb rajtra számítottak. Elnézve azonban Újpest idei szereplését, a bennmaradásnál nem igazán lehetnek komolyabb céljai. A lilák négy ponttal előzik meg a már kiesőhelyen álló Budafokot, az újonc azonban két meccsel kevesebbet játszott.

Az Újpest vezetőedzője, Michael Oenning először a Vasas szakvezetőjeként dolgozott Magyarországon. A 2015/16-os szezonban - a mostanihoz hasonlóan - a téli szünetben vette át a csapat irányítását. Ahogy jelenleg az Újpestnél, a Vasasnál is a bennmaradás kiharcolása volt a cél.

A Vasas Oeninggel egy debreceni 0-4-el nyitott, majd végig óriási harcot vívott a Békéscsabával és a Puskás Akadémiával a bennmaradásért. Az utolsó fordulóban aztán egy emlékezetes mérkőzésen legyőzték az MTK-t és bennmaradtak az élvonalban.

A következő szezonban viszont fantasztikusan szerepeltek az angyalföldiek Oenning vezetésével, sokáig a bajnoki címért is harcban voltak, végül a harmadik helyen végeztek és bejutottak a Magyar Kupa döntőjébe.

Oenning harmadik szezonjában viszont kiesett a Vasas az NB I-ből és azóta is a másodosztályban szerepel. Újpesten minden bizonnyal ennél egy pozitívabb forgatókönyvben reménykednek.

Olvastad már?
NB I: Vidi-parádé, katasztrofálisan sült el az újpesti edzőcsere - videók
A Fehérvár az Újpest ötgólos kiütésével újra nyílttá tette a bajnoki címért futó versenyfutást, az FTC előnye már csak 7 pont a Vidi előtt.
Elolvasom
Átigazolások
Légiósok / Ferencváros
Lisztes Krisztián
Egy frankfurti lap szerint Lisztes Krisztián németországi jövője is tét lehet a Ferencvárosnál eltöltött kölcsönidőszaka alatt.
Légiósok
Gulácsi nagy riválisa távozhat
Ha hosszabbít Gulácsi Péterrel az RB Leipzig, belga kapusriválisa valószínűleg távozik a német csapattól a Sky szerint.
Ajka
Az edző után a klubvezetőt is leváltották
Bujtor Balázs lett az FC Ajka Kft. új ügyvezetője, aki Soós Imrét váltja a poszton.
Tovább az összes átigazoláshoz