Mint arról korábban beszámoltunk, az Újpest hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a Honvéd ellen az NB I 7. fordulójában szombat este.

A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy a partjelző szabályos góltól fosztotta meg az Újpestet: a 75. percben Vincent Onovo beadása után a csereként beálló Novothny Soma továbbította a labdát a kapuba, amivel meglőtte szezonbeli első gólját, ám a találatot Iványi Zoltán játékvezetői stábja les miatt érvénytelenítette.

Újpesti lesgól – hibázott a játékvezető?

A csereként beálló Novothny hiába ünnepelt – szabályos góltól fosztotta meg a partjelző az Újpestet?

Közzétette: M4Sport – 2018. szeptember 1., szombat

 

A visszajátszásokból jól látható volt, az Újpest támadója egyvonalban helyezkedett az ellenfél játékosával, Heffler Tiborral, így az asszisztens nem jó döntést hozott. A lefújás után az M4 Sportnak nyilatkozott rendkívül csalódottan az újpesti csatár.

Úgy éreztem, nem volt les. Összességében ez volt a negyedik vagy az ötödik gólom, amit így elvettek a bírók, de a játékvezető azt mondta, majd ő is szól minden hibámnál. Várom, hogy ő is szóljon majd mindegyiknél – kezdte Novothny Soma az M4 Sportnak.

Ez a baj ebben a történetben, hogy lehet egymásnak ide-oda üzengetni, csak ők befolyásolják jobban az életünket, a lelkünket. Nem rúgtam gólt öt vagy hat forduló óta, végre rúgok egyet, és azt elveszik – füstölgött az újpesti játékos.

TABELLA: AZ NB I ÁLLÁSA ITT!

Novothny végül a meccs értékelésére is kitért.

Sajnáljuk, mert tényleg benne volt a mérkőzésben a gólunk. Az első félidőben is nagyszerűen játszottak a srácok. Sajnálom, hogy nem sikerült megnyernünk a mérkőzést, nagyon kellett volna az egész csapatnak ez a három pont. Hazai pályán egyáltalán egyetlen egy döntetlennek sem lehet örülni, talán hogy ha null-háromról áll fel a csapat.

De egyáltalán nem lehet neki örülni sajnos. Dolgoznunk kell tovább, reméljük majd következő meccsen a Debrecent begyűrjük – tette hozzá.

Nincs szerencséje idén

Novothny idén messze elmarad a tavalyi formájától. A mögöttünk hagyott idényben 31 tétmeccsen 17 gólt szerzett – legutóbb a Debrecen ellen (2-1) volt eredményes.

A mostani szezonban 6 tétmérkőzésen játszott, és még nem rúgott gólt, valamint úgy tűnik a szerencsével sem áll hadilábon: augusztus 5-én, a Kisvárda elleni (1-0) bajnokin büntetőt rontott először az NB I-es pályafutása során a statisztikák szerint.

NB I: Bajban a Puskás, paksi pont Miskolcon, gólt vettek el az Újpesttől – eredmények, tabella