Sokba került a Vidi ellen a kihagyott 11-es, paksi pont 10 emberrel a Honvéd ellen - eredmények

Győzött a listavezető Videoton, hátrányból fordítva a 11-est hibázó Haladás ellen. Ennél is nagyobb bravúrt hajtott végre kis híján a Paks, amely a 93. percben, tíz emberrel még vezetett a Honvéd ellen.
Dudás Gábor 2017. szeptember 10., vasárnap 18:54
Győzött a listavezető Videoton, hátrányból fordítva a 11-est hibázó Haladás ellen. Ennél is nagyobb bravúrt hajtott végre kis híján a Paks, amely a 93. percben, tíz emberrel még vezetett a Honvéd ellen.
Szerző: Dudás Gábor 2017. szeptember 10., vasárnap 18:54

TABELLA: Az NB I állása itt!

Videoton - Haladás 3-1 (Lazovic 54., Pátkai 65., Scepovic 91., ill. Németh M. 37.)

A meccs részletes krónikája, percről percre itt!

I. félidő:

Bátran kezdte a mérkőzést a Haladás, Williams már a 3. percben meglepte kis híján 40-45 méterről Kovácsikot, de emelése a kapu tetején landolt.

A 14. percben a Vidi lőtt érvénytelen gólt, majd Hadzic második veszélyes lövésénél Király védett látványosan. Az első félórát követően, Kiss Bence sérülése miatt cserélnie kellett a Haladásnak, érkezett Németh Márió, aki első labdaérintéséből betalált, 17 méterről lőtt a jobb sarokba (0-1).

Sőt, újabb három perccel később 0-2 is lehetett volna az állás, de a Ramos által kiharcolt 11-est Willams csúnyán a kapu mellé lőtte.

II. félidő:

A második játékrészre érkezett Henty, lement a sokat hibázó Fejes, és a változtatás be is jött a Videotonnak, amely uralta a szünet utáni időszakot. Lazovic már az 54. percben egyenlített, a szerb támadó 6 méterről bólintott a bal sarokba, Suljic remek jobb oldali beadását követően (1-1).

A 61. percben a légiós megduplázhatta volna az előnyt, de közeli lövése elkerülte a kaput, nem úgy Pátkaié, a válogatott középpályás estében, látványos mozdulattal lőtt a jobb sarokba, Stopira beadását követően, a 65. percben (2-1).

A folytatásban elvétve jutott el a hazai kapuig a vendégcsapat, a Videoton magabiztosan őrizte előnyét, majd a hajrában, Scepovic révén meg is erősítette azt, kialakítva a 3-1-s végeredményt.

 

Paks - Budapest Honvéd 2-2 (Lovric 80. - öngól, Papp K. 90., ill. Lanzafame 40. - 11-esből, Kabangu 93.)

Piros lap: Lenzsér (Paks, 86.)

A meccs részletes krónikája, percről percre itt!

I. félidő:

Danilo oldalhálós lövésével indult a meccs, majd Papp lőtt estében helyzetben, Gróf mentett. A folytatásban is egy picit kezdeményezőbb volt a Paks, a legnagyobb lehetőség Hahn előtt adódott az első félóra végén, lövését azonban védte a Honvéd kapusa. A túloldalon Lovric szerezhetett volna vezetést, közeli fejese után azonban nagyot mentett Verpecz. Pár perccel később már ő is tehetetlen volt, Lanzafame az általa kiharcolt 11-est értékesítette, így az első játékrész után vezetett a Honvéd.

II. félidő:

Fordulás után Vágié volt az első lehetőség, lövését fogta Gróf, majd Bartha lőtt fölé. Nikházi helyzeténél pedig Gróf mentett. A hátrányban lévő Paks irányított, a Honvéd főleg az eredmény tartására törekedett. Nem jártak sikerrel a vendégek, miután a 80. percben Nikházi erősen belőtt labdáját Lovrics a saját kapujába lőtte (1-1).

Bartha szabadrúgása után már majdnem a Paks vezetett, de a lécről fölé pattant a labda. A túloldalon Lanzafame rontott nagy helyzetben, majd Lenzsér második sárgája miatt megfogyatkozott a Paks.

Nem adta fel azonban Csertői Aurél együttese, és 10 emberrel is fordított: a végén Papp fejjel volt eredményes egy pontrúgás után. Úgy tűnt, bravúros sikert aratnak a hazaiak, de Kabangu a ráadásban kiegyenlített egy közeli lövéssel - a hazaiak kezezést reklamáltak az eset előtt -, így 2-2 lett a vége.

Olvastad már?
Kifakadt a Honvéd edzője: "Úgy játszottunk, mint az öregasszonyok" - értékelések
Így értékelték az edzők az OTP Bank Liga vasárnapi mérkőzéseit. Csertői Aurél röhejes kiállítást emlegetett, Marko Nikolic pedig figyelmeztetett mindenkit, hogy még semmit nem ért el a Videoton.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz