– Sokakat megleptél azzal, hogy dzsungelrealityre cserélted a futballt. Miért döntöttél így?

– Örökké a futball lesz az életem, de 40 éves elmúltam, sajnos  a játékoskarrierem már nem hosszú távú, bármennyire is fájdalmas ezt mondanom, de ez az igazság. Nem lehet a végtelenségig futballozni, pedig tökéletes állapotban vagyok, de egyszer abba kell tudni hagyni. Hetekig őrlődtem, miután megkeresett az RTL, hogy  számítanának rám. Aztán egyik nap felkeltem, és úgy éreztem, mennem kell  Afrikába, mert ez egy olyan kaland, amit lehet, hogy örökké bánnék, ha kihagynám.  Győrben nyárig szólt volna csak a szerződésem, így ezzel a döntéssel lerövidítettük.

– A futballkarrierednek végleg vége? Hogyan tovább a dzsungel után?

– Mindenképpen a futball körül szeretnék maradni, mert mint mondtam, nekem ez a mindenem. Újpesten a belga tulajdonos úr számít rám, nyártól van még egy egyéves sportkoordinátori szerződésem, és úgy is tervezem, hogy visszatérek. Januárban vagy februárban el akarom kezdeni a sportvezetői iskolát, de a fociról sem tettem még le.

– Úgy tudni, Győrben pénzhiány van a klubon belül. Ennek volt szerepe a döntésedben?

– Nem látok bele, hogy a háttérben mi van Győrben, de ha lenne is probléma, én nem ezért döntöttem így. Nagyon megszerettem Győrt, remek csapatba kerültem, nagy kihívás volt felkerülni az NB II-be, és hatalmas ünneplés volt a bajnoki címnél. Ennek a klubnak az NB I-ben a helye.

– Mivel lehet jobban keresni: a focival vagy a tv-s szerepléssel?

– Attól függ, hol focizol. Ha egy arab országban, akkor biztos többet tudsz keresni ott. Azt azért hozzáteszem, hogy én már nem a pénzért játszottam.  A tv-be sem azért mentem, mert itt esetleg sokkal többet kapok, hanem mert beleszerettem ebbe a közegbe.

– Nincs egy éve, hogy azt nyilatkoztad: te sportoló vagy, és nem celeb. Most viszont egy olyan műsorba mész, aminek az a címe: „Celeb vagyok, ments ki innen”. Még mindig nem vagy celeb?

– Én továbbra is sportoló vagyok.

Nagyon utálom a celeb szót, nem tudom, kik a celebek, de én biztos nem az vagyok. Ez a műsor neve, ezt sajnos nem tudom kikerülni. De azért én nem olyan vagyok, mint sok más ember, aki minden nap szerepel a tv-ben.

Ez a reality tényleg komoly kaliberű lesz, de továbbra is sportoló akarok maradni mindenkinek. Nem szeretném, hogy celebként könyveljenek el.

– Nem félsz attól, hogy belekerülsz egy „hülyegyerek” skatulyába a tv-n belül?

– A hülyegyerek is egy szerep, de nem érzem, hogy „hülyegyerekként” kezelnének.  Azért a karrierem során megtanultam tisztelettel, és alázattal lenni az emberek iránt, és inkább azt érzem, hogy hozzám így is állnak az emberek.

“Tárgyaltam a Fradival, de…”

– A családod hogy fogadta, hogy nem látnak egy ideig?

– Anyukám nem akarta, hogy menjek, ő nagyon félt. Az Adri (Róka Adrienne, Kabát barátnője – a szerk.) mondta, hogy ez nem neki való, de én simán megcsinálom. Nagyon fognak  hiányozni, hiszen ilyen sok időt még nem voltunk távol egymástól. Furcsa lesz, hogy nem tudok velük beszélni, amikor akarok, hogy  teljesen el leszünk zárva a külvilágtól. Amióta az eszemet tudom, olyan nap nem telt el, hogy anyukámat, vagy amióta együtt vagyunk – lassan hét éve – Adrit és a fiamat ne hívjam fel. Szóval férfiként kell kezelnem ezt a részét is majd a játéknak. Azért nem lesz egyszerű, van bennem izgatottság, hiszen sok újdonság vár ránk.

– Hogy halad a kisfiad futballkarrierje?

– 12 éves, most a Vasasban játszik. Növöget, van tehetsége, ő is csatár, mint én, és benne van a góléhség.

– Miért akadtál ki, amikor megtudtad, hogy a Fradiban is megnézték őt. Akkor sem akartad, hogy ott játsszon, ha jó a képzés?

– Nem akartam. Biztos, jó képzés van a Fradiban, de vannak még jó utánpótlás-csapatok.

Azért nem szerettem volna, mert a későbbiekben problémája lehetett volna ebből. Ha éppen nem úgy játszik, ahogy kell, akkor egy Kabát-névvel mindez… Neki akartam jót. A Vasast nagyon szeretem, ismerem a vezetőket, az edzőket, remek képzés van ott.

– Egyszer téged is le akart igazolni a Fradi, és ha minden igaz, tárgyaltatok is. Miért nem jött össze?

– 2001-ben volt, amikor gólkirály lettem. Nem nagyképűségből, de akkor minden csapat keresett, a Fradi is. Én azonban Honvéd-nevelés vagyok. Emlékszem gyerekként is belém ivódott, hogy a Fradi elleni mindig presztízsmeccs. Nagypapám, nagybátyám és apukám is a Honvédban játszott, mindig az volt bennük, hogy a Fradit le kell győzni. Igaz, hogy tárgyaltam is a Fradival, ott voltam a székházban, de csak meg akartuk hallgatni, mit mondanak. Úgy emlékszem, olyan nagyon sokat nem beszélgettünk, mert mondtam Vörösbaranyi Józsinak, a barátomnak és menedzseremnek, hogy menjünk. Így volt a helyes. Akkor egyébként aláírtam a bajnok Dunaújvárosba, azt hiszem két vagy három évre. De beleírtuk azt a pontot a szerződésbe, hogy ha van külföldi ajánlat a következő hét napban, akkor elmehetek. Az utolsó napon jött a török megkeresés, átmentem az orvosin, és alá is írtam oda.

– Mi jut eszedbe, ha azt mondom, hogy Fradi?

– A derbi, az ősi rivális. Tisztelem őket, sokat játszottam ellenük, rúgtam nekik pár gólt, néhány győztes találatot is. De azt azért hozzáteszem, az, hogy az NB II-ben voltak, nem volt jó a magyar bajnokságnak, hiszen egy Fradinak az NB I-ben a helye.

“Semmiképp sem akarok eljönni Újpestről”

– Kispesten nevelkedtél, a Vasasban lettél gólkirály és válogatott, de talán mindenkinek az Újpest jut eszébe rólad. Melyik klub áll hozzád a legközelebb?

– Ha egyet kell, kiemeljek, akkor az Újpest: ott lettem neves játékos. De azt sem felejtem el, hogy a Honvédban játszottam 9 éves koromtól, ott lettem NB I-es játékos. Akkor is, és most is úgy érzem, jól döntöttem, hogy aztán a Vasasba mentem. Gólkirály voltam, onnan kaptam válogatott meghívót. A második évben meg kellett volna nyernünk a bajnokságot. Aztán kimentem külföldre, de utána egyértelműen az Újpesthez akartam igazolni. Mindig is szimpatikus volt, tetszett a miliő, a Szusza Ferenc Stadion, a lila szín, a szurkolók és a hangulat.

– Mennyire ért rosszul, hogy Nebojsa Vignjevic már nem számított rád játékosként?

– Nem szeretnék ezzel foglalkozni, ez már a múlt. Ott akartam befejezni a karrierem. Sportvezetőként számítottak rám, de úgy ítéltem meg, szeretnék még focizni. NB I-es megkeresést is kaptam, de az Újpest miatt azt nem akartam elfogadni. Nem derogált az NB III, olyan körülményekkel találkoztam Győrben, ami a 12 NB I-es csapatból szerintem most nyolcnál sincs.

– Több újpesti ikonnak is problémája volt Roderick Duchatelet tulajdonossal. Sokan úgy érezték, újpesti érzelműként nem akarják ott látni. Te azonban mindig jókat nyilatkoztál a vezetésről. Hogyan látod ezt az ellentmondást?

– Olvastam én is ezeket. Amikor a tulajdonos Újpestre jött, akkor úgy éreztem, megszeretett, elég sok gólt lőttem akkoriban. Azt éreztem, számít rám, sokszor mondta, hogy örül, hogy itt focizom. Mindig biztosított arról, hogy játékoskarrierem után is akar engem. Én mindenképpen ott szeretnék dolgozni a későbbiekben, ha már befejeztem a labdarúgást, hiszen imádom az egész klubot. 

– A címerkérdést hogy látod? Nem nagyon nyilatkoztál még róla.

– Nem is akarok, nem az én dolgom.

– Nem félsz attól, hogy a szurkolók téged is megtalálnak, ha visszamész Újpestre dolgozni, és esetleg egy új címerrel ellátott melegítőben látnak?

– Ezzel még nem foglalkoztam. A szurkolókkal jó a kapcsolatom a mai napig. Vannak most más feladataim is, arra szeretnék koncentrálni. 

– Többek között az a Balajcza Szabolcs is érdekes körülmények között távozott, akivel szintén jó a kapcsolatod. Soha nem volt téma közöttetek?

– Úgy beszéltünk ezekről, hogy nem akartunk belefolyni, de nem szeretnék már a múlttal foglalkozni.

“Ma már bármelyik országba hívnának”

– A külföldi karriered kapcsán van, amit másképp csinálnál?

– A menedzserem mindig mondta, hogy sajnálja, amiért nagyobb bajnokságban nem játszottam, pedig tudtam volna. Mondtam neki, hogy semmit ne sajnáljon. Anyagilag mindig nagyon jól jártam. Biztos, hogy nagyobb csapatokban és bajnokságokban is játszhattam volna. De most sokkal könnyebb kimenni. Korábban EU-n kívüli országból csak három játékos játszhatott.

Óriási szó volt, hogy ki tudtam menni Törökországba úgy, hogy gólkirály voltam, ingyen igazolható és válogatott. A mai világban ilyen játékosként, 23 évesen bármelyik országba hívnának.

Az álmom Spanyolország volt, de egy Bundesliga-csapat is el tudott volna vinni. Emiatt van hiányérzetem kicsit, de semmit sem bánok. Úgy látom az életemet, hogy mindig jól döntöttem.

– Sokan elégedetlenek a mai fiatalok hozzáállásával, és hiányolják a markánsabb karakterű játékosokat. Szerinted is több ilyen labdarúgó volt régen?

– Sokkal több egyéniség is és keményebb védő is volt. Mátyus, Dragóner, Tamási, Urbán, Plókai, Juhár, Tóth Andris és még sorolhatnám. Egyszer lehet, hogy elvitted mellettük a labdát, de másodjára lerúgtak. Tényleg mi voltunk az utolsó generáció, akik ekkora mentalitással felszántották a pályát. Nem látom ma, hogy ilyen játékosok lennének. Mátyussal például a Honvédban sokat játszottam együtt, a mai napig jóban vagyunk. Volt, hogy edzésen úgy leütött, hogy a kulcscsontom eltört. Aztán a Vasas-Fradi meccseken játszottunk egymás ellen. Ott nem volt kegyelem, de aztán egymásra néztünk, és összemosolyogtunk. Ugyanúgy csibész volt, mint én.

– Generációs probléma, hogy az ilyen típusú játékosokból kevesebb van?

– Igen, annak látom. Én a salakos pályán nőttem föl, füvön egy évben egyszer játszottunk. Ma nagyon jó dolguk van a fiataloknak. Úgy el vannak kényeztetve, hogy ez később visszaüthet. Nálam az is fontos volt, hogy a szüleim végig mellettem voltak. Emellett mindig nagyobbakkal fociztam Kőbányán, ott tudtam talán ezt a fajta jó mentalitást átvenni.

Amikor a telepen kikaptam, sírva mentem fel. Nem tudtam veszteni, és ez a mai napig így van. Ezt a mentalitást nem látom most. Ma inkább az a fontos, hogy milyen cipő legyen rajtuk, és hogy álljon a hajunk.

– Hogy látod a mai Újpest teljesítményét azok után, hogy nyáron 14 új játékost igazoltak?

– Nevek alapján azt hittem, előrébb fognak állni, de idő kell ehhez. Sok az új játékos, és ahhoz is türelem kell, hogy eredményt érjenek el.  Remélem, jövőre felkapaszkodnak a tabellán. Nagy dolog lenne, ha 2-3 éven belül sikerülne bajnokságot nyerni, hiszen a szurkolók már nagyon megérdemelnék az aranyérmet. A jelenlegi bajnokságban el kell ismerni, hogy a Fradinak és a Videotonnak erősebb a kerete, és előrébb tartanak.

– Balhés játékos voltál?

– Mára lenyugodtam, de régen balhés voltam. Belementem olyanokba, amikbe nem kellett volna. Kakaskodás, becsúszások, voltak kiállítások hülyeségek miatt. Ma már ilyet nem csinálnék. Amikor például Szentes Lázár volt az edző Újpesten, olyat mondtam a bírónak Pakson, hogy egyből pirosat kaptam, és három meccsre eltiltottak. Akkor is a bajnokságért mentünk. Az a másik fájó emlék, hogy azt nem tudtuk behúzni.

“Mindig inspirált, ha szidnak”

– Te is azok közé tartoztál, akiket nem kíméltek a szurkolók. Sosem zavart?

Engem mindig inspirált, ha szidnak. Elég sok helyen teszik ezt a mai napig. Elmentem most a Sopron-Győr meccsre, nem is játszottam, de ugyanúgy szidtak. Újpesten nagyon szeretnek, a Vasasnál még talán nem bántanának, de a többi helyen már igen. Sok helyet nem tudok mondani, ahol szeretnek.

Amikor ilyen kemény hangulatú meccseken játszottam, még jobban ment a játék. A negatív kritikákkal is úgy vagyok, hogy ha nem foglalkozol velük, az emberek nem látják, hogy ez zavar, akkor leállnak. Ha visszaszólsz, írogatsz, abból nem sül ki semmi jó.

– Melyik volt a legnagyobb balhéd? Az őrbódés eset?

– Igen, a bódé… Utólag már vicces, de akkor nem volt az. Nem tudtuk, hogy mi csinálunk, és nem voltunk szomjasak sem. Azért jött ez így ki belőlünk, mert az EL-ben addig nem volt pontunk, Ukrajnában közel voltunk ehhez, de a végén gólt kaptunk. Nem is tudom, miért mentünk ki a városba. Hármunknál öt forint nem volt, mindez mínusz 25 fokban. Egymás után sétáltunk, én voltam az utolsó, egyszer csak odanéztem, ahol állt a bódé, és ütöttem egyet, aztán az be is repedt. Kijött két fegyveres. Azért nem volt egyszerű, amikor mínusz 25 fokban, külföldön meglátsz két fegyverest. Egyből megálltunk, félórán belül 20 rendőr volt ott, nem tudtuk elsumákolni. Bevittek, aztán kiengedtek, és fizettünk is valamennyit. Megtudták a vezetők, abból is botrány lett. Aztán leszállt itthon a repülőgép, és már mindenhol fenn volt a neten a sztori. Emlékszem, este értem haza a lakásomba, ment a fél 8-as híradó Erős Antóniával, és ott voltam a hírekben. Soha nem felejtem el. Nagyon megbüntetett a klub minket, engem dupla annyira, mert én ütöttem. Az egész debreceni és magyar focira negatív hatása volt, ezért szégyelltem magam, nagyon megbántam. Utána aztán jött a Sampdoria-meccs a Népstadionban, ahol kettőt rúgtam, és nyertünk, az feledtette egy kicsit.

– Hogy látod a válogatott Eb utáni teljesítményét? Számítottál ekkora hullámvölgyre?

– Ekkora visszaesést nem vártam. Azt azért hozzáteszem, hogy jó néhány labdarúgó abbahagyta, és az az Eb-csapat nagyon egyben volt. Akik pedig helyettük jöttek, nem tudták betölteni azt az űrt.

– Tudnál olyan játékosokat mondani, akik az elkövetkező években a válogatott tétmeccseinek a 90 százalékán kezdeni fognak?

– Nagy Ádám szerintem az lesz. Fiatal, jó bajnokságban játszik, benne látom a lehetőséget. Aztán ott van Gulácsi, aki a Bundesligában véd. Nikolics például, aki ugyan már nem 20 éves, de pár évig biztos pontja lehet a csapatnak. Ott van Kádár, és Guzmics is sokat fejlődött. És Dzsudzsák: benne látom, hogy meghal a pályán. Bármit megtenne a csapatért, persze sokan szidják, ha nem úgy játszik. Most is kapott azért, amiért nem szerepelt Costa Rica ellen, és azt mondták, hogy biztos nem akart megégni. De ez nem igaz. Bevizesedett a térde, attól féltek, hogy szakadás is lehet. Szerintem benne még mindig sok van.

BUDAI LÁSZLÓ

Elvinnék Vignjevicet Újpestről – ez a klub hívja