Fotó: fradi.hu

Rebrov: "A bírónak kicsúszott a meccs a kezéből", Oenning: "Mintha az óvodában játszottunk volna" - így értékeltek az edzők

Szombaton három mérkőzést játszottak le az NB I 17. fordulójából - így értékelték a látottakat a vezetőedzők.
Nyikes Zoltán 2021. január 23., szombat 22:39
Fotó: fradi.hu
Szombaton három mérkőzést játszottak le az NB I 17. fordulójából - így értékelték a látottakat a vezetőedzők.
Szerző: Nyikes Zoltán 2021. január 23., szombat 22:39

Puskás Akadémia–Ferencváros 1-1

Hornyák Zsolt (Puskás): – Elég jó mérkőzéssel kezdtük a tavaszi szezont egy jó ellenfél ellen. Elégedett vagyok a csapatom hozzáállásával. Két részre kell osztani a történteket: az első 25 percben a Fradinak volt két lehetősége, utána nekünk volt egy lövésünk. Egy nagyon jó ellentámadásból megérdemelten szereztünk vezetést, taktikailag minden rendben volt, mert azt terveztük, hogy jól védekezünk a középpályán és gyors ellentámadásokat vezetünk, ez pedig bejött. Sajnálom, hogy a második félidőben Kiss Tamás nem váltotta gólra a 100 százalékos helyzetét, szerintem ott eldőlt volna a találkozó. Viszont nagyon sok labdát vesztettünk, ezen még sokat kell dolgozni, hiszen ezekkel hoztuk helyzetekbe a Fradit. Nagyon passzívak voltunk a sorfalban a gólnál, nagyon könnyen átrúgta az ellenfél a labdát a sorfalon. Sajnálom, hogy nem nyertünk, de egy olyan ellenfél ellen, mint a Fradi, ez is egy jó eredmény. Sajnos a végén kaptunk egy gólt, de köszönöm a csapatom hozzáállását, ha ilyen lesz a jövőben is, akkor egy ellenféltől sem kell félnünk. (www.pfla.hu)

Szergej Rebrov (FTC): – Nagyon jól játszott a Puskás, jól kontrázott, intenzíven futballozott. A labdavesztésekre nem reagáltunk jól. Bár a győzelemért jöttünk természetesen, és úgy érzem, több helyzetünk is volt, sajnos csak döntetlent értünk el. Fel kell készülnünk a következő találkozóra, hiszen sorra jönnek a mérkőzések – kezdte Rebrov a sajtótájékoztatót, majd arra a kérdésre is válaszolt, hogy mi hiányzott a győzelemhez. – A gólok. Az első félidőben több nagy helyzetet is kialakítottunk, de ha nem sikerül ezeket belőni, akkor nehéz helyzetbe kerülsz. Teljesen más meccs következik, ha 0-1 után kell játszanod és visszajönnöd a meccsbe. Persze, ez a csapat tudja, hogy kell játszania, agresszív volt és jól kontrázott. A bírónak kicsúszott a mérkőzés a kezéből. A Somália elleni szabálytalanságokért két plusz sárgát is kellett volna adnia. Ha ilyen pályán játsszák a meccset, akkor a bírónak azonnal sárgát kell adnia az ilyen szabálytalanságokért, mint amilyeneket az ellenfél elkövetett. De ha nem csak a saját csapatomat nézem, akkor is így van, mert különben jönnek a sérülések, ahogyan az történt is. Somália nem tud rendesen sétálni, érzi a lábát, a bokáját. Láttam a visszajátszást, sárgát kellett volna adni az ellenfélnek, mert agresszívan odarúgott neki. Endre fizikálisan rendben van, de a fejét erős ütés érte, ezért nem engedte őt vissza az orvos. Ha a pontokat nézem, akkor igen, csalódott vagyok. Két olyan csapattal szemben játszottunk, amelyik mélyen védekezett. Sok helyzetet alakítottunk ki a meccseken, nyilván máshogy alakultak volna a találkozók, ha belőjük ezeket. Nehéz bajnokság az NB I, ősszel volt egy nagy sorozatunk, keményen kell dolgoznunk, hogy a tavasszal is jó eredményeket érjünk el. (www.fradi.hu)

Újpest FC–MOL Fehérvár FC 0-5

Ugyan kollégánk a helyszínről tudósította az Újpest-MOL Fehérvár FC mérkőzést, ám ezen az estén nemcsak a hazai csapat, hanem a stadion hangosítása is csődöt mondott, így edzői értékelésekkel csak az M4 Sportról tudunk szolgálni, miután a hangszórókból csak zúgást lehetett hallani, az értékelések nem voltak érthetők a klubházban zajló sajtótájékoztató ideje alatt.

Michael Oenning (Újpest): – Természetesen az eredmény miatt nagyon csalódott vagyok, de nem mondanám, hogy tanácstalan volt ma a csapat. Az első percekben azt a játékot játszottuk, amit elterveztünk, de a 7. percben bekapott találat megtörte a ritmusunkat. Aztán megpróbáltuk felvenni a kesztyűt és eléggé fent játszani, de sajnos nem voltunk sikeresek. Ahogy éreztem, elsősorban a védelem hagyott sok kívánnivalót maga után. Örülhetünk is egy kicsit, hogy már most túl vagyunk ezen a mérkőzésen. Tudtuk, hogy egy nagyon kemény, masszív ellenféllel állunk majd szemben. Talán egy kicsit naivak voltunk, mintha az óvodában játszottunk volna, néha az volt az érzésem, de legalább egyértelművé vált, hogy mik azok a helyek és helyzetek, ahol javítanunk kell, az első és legfontosabb a védelem. Nagyon gyors mentalitás- és szemléletváltásra van szükség, hogy innen tovább tudjunk lépni. Nagyon gyorsan tanulnunk kell a ma elkövetett hibákból, sok ki nem kényszerített hibánk volt, könnyen eladtuk a labdákat, jó pár gólt elajándékoztunk a Vidinek, nem volt nehéz dolga velünk szemben. Ebből kell a tanulságot leszűrni, de természetesen analizálni kell a meccset és beszélni kell arról, miért adódhattak ezek a hibák. (M4 Sport)

Márton Gábor (Vidi): – Bíztam egy ilyen tavaszi kezdésben, ettől függetlenül az eleje nem volt az igazi, ott kicsit akadozott a gépezet, aztán rendeztük a sorokat és azután rendben volt. Nagyon kevés lehetősége volt az Újpestnek, nekünk még volt pár, úgyhogy így elsőre nem volt rossz. Szerettünk volna egy ilyen mérkőzésen a hosszabb sérülésből visszatérő, vagy új játékosoknak lehetőséget biztosítani, amikor nincs nyomás rajtuk. Bár hál'istennek elég jól bírják a nyomást a játékosok. Szeretnénk még igazolni, folyamatban vannak ezek az ügyek, de majd csak akkor érdemes ezzel foglalkozni, ha aláírtak a játékosok, ezt nem az én dolgom egyébként sem bejelenteni. (M4 Sport)

Kisvárda–Mezőkövesd 0-0

Supka Attila (Kisvárda): – Az első félidőben is voltak olyan szituációnik, amiknél a kapu elé tudtunk volna kerülni és esetleg gólt tudtunk volna szerezni, ha pontosabban passzolunk. A második félidő elején még inkább megtettünk mindent azért, hogy gólt szerezzünk és változzon a játék képe. Megvoltak a lehetőségeink, de ugyanabba a hibába estünk, hogy az utolsó passzaink vagy a rossz döntéseink miatt nem tudtunk gólt lőni. Karabeljov jó teljesítményt nyújtott, Leoni egy-egy hibát leszámítva rendben volt, szegény Ötvös Bence pedig három poszton is játszott kényszerből, de tud segíteni a csaptunknak a későbbiek folyamán is. A támadójátékunkat kell rendbe szedni, ott vannak a problémák. Kevés gólt kapunk, ma is lehoztuk kapott gól nélkül a meccset, de lőtt gól nélkül nem lehet meccset nyerni, ezen kell változtatni. Meg kell találni azokat a játékosokat, akik a végjátékban pontosabbak tudnak lenni. (M4 Sport)

Pintér Attila (Mezőkövesd): – Jó mérkőzést játszottunk, itt is, ott is voltak lehetőségek a gólszerzésre. Azt gondolom, hogy rá tudtuk erőltetni az akaratunkat a Kisvárdára és nekünk voltak nagyobb lehetőségeink a 90 perc során. Egy-egy pontot szereztünk a mai meccsen, de a teljesítménnyel és a játékosok hozzáállásával is elégedett vagyok, ezen az úton kell haladnunk tovább. (mezokovesdzsory.hu)

Olvastad már?
Tilos passzolni: „Mostanában már nem akarok ellenségeket gyűjteni” - Knézy Jenő a legjobb sportkommentátorról, a Fradi 2.0-ról és a legnagyobb bakijáról
Talán a legmegosztóbb sportkommentátor itthon, akinek mindenről és mindenkiről van véleménye, amelynek hangot is ad. Saját bevallása szerint azonban az elmúlt években sokat puhult, nem az a lánglelkű forradalmár már, mint egykoron. Knézy Jenő elmondta, hogy egy tehetséges, gátlástalan kosárlabdázó volt és egyáltalán nem akart sportriporter lenni. Nem mindenkinek tetszett, amikor Csank Jánost élő adásban bírálta, ahogy Sebők Vilmosnak sem a róla alkotott véleménye. Nem tartja túlzónak, hogy Kubatov Gábort, a Ferencváros elnökét Springer Ferenchez, a klub alapítójához hasonlította, és az sem érdekli, ha elfogultsággal vádolják. Tilos passzolni Knézy Jenővel.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
REAC
Urbán lehet az edző
Sajtóhírek szerint Urbán Flórián veheti át a harmadosztályban szereplő rákospalotaiak irányítását.
Légiósok
Dárdai Pál
A 26 éves szélső, Fabian Reese a napokban a csapat nevében látogatást tett Dárdai otthonában, a célja pedig az volt, hogy meggyőzze a magyar trénert a júniusban lejáró szerződésének meghosszabbításáról.
Magyarokat igazol?
Csepregi György
Három magyar játékos (ebből egy játszik itthon) van a belga élvonalba feljutó Beerschot magyar sportigazgatójának, Csepregi Györgynek a listáján. (Sportrádió)
Tovább az összes átigazoláshoz