I. félidő:

Bár a Puskás Akadémiáé volt az első helyzet  a 7. percben – Gera hagyta ki, lesről -, onnantól kezdve inkább a Waltner Róbert vezetőedzőt betegség miatt nélkülöző ZTE akarata érvényesült a pályán az első félidőben.

Ez helyzetekben is megmutatkozott, különösen a Felcsútról kölcsönkapott Skribek volt elemében, aki maga is elpuskázott egy nagy lehetőséget (illetve Markek zárta jól a szöget), de a pontrúgásaiban is benne volt mindig a veszély.

A hazaiak hálóőre a 18. percben, Bedi 15 méteres lövésénél is nagyot védett, majd a szöglet után Kálnoki Kis fejelt nem sokkal a léc fölé. Gól végül nem született a szünetig.

II. félidő:

Bezzeg utána! Hornyák Zsolt kettőt cserélt a szünetben, beállt Baluta és Slagveer is, utóbbi pedig nagyjából egy perccel a beállását követően gólpasszt adiott Plseknek, aki 14 méterről lőtte ki a jobb alsót (1-0).

De láthattuk az NB I-es idény eddigi egyik, ha nem a legnagyobb védését is. A 78. percben Markek Zimonyi közeli lövését lábbal, nagyszerű mozdulattal és hatalmas bravúrral hárította. Mindezt úgy, hogy a szünet után addig a labdával is alig találkozott.

A végén még Baluta is lőhetett volna egy gólt, de a 90. percben, ziccerből a léc fölé vágta a labdát.

És ahogy az ilyenkor lenni szokott, jött a végén a ZTE egyenlítése: a 93. percben Zimonyi kapott remek labdát, egy testcsellel leültette Markeket, majd a kapuba passzolt.

1-1 lett a vége is, bár a hazai kapusnak még védenie kellett egy Koszta-szabadrúgást, majd a zalai támadó lábában benne maradt a győztes gól is.

OTP Bank Liga, 14. forduló:

Puskás Akadémia – ZTE 1-1 (Plsek 47., ill. Zimonyi 93.)

Közvetítés itt!

PAFC: Markek – Szolnoki, Stronati, Joao Nunes, Spandler – van Nieff, Plsek (Favorov, 87.) – Gera D. (Slagveer, 46.), Puljic (Baluta, 46.), Komáromi (Géresi, 66.) – Kozák (Corbu, 66.)

ZTE: Demjén – Lesjak, Serafimov, Kálnoki-Kis, Bédi – Sankovic, Halilovic (Németh, 82.) – Meschack (Zimonyi, 52.), Spoljaric (Tajti, 60.), Skribek – Koszta M.

Korábban:

DVSC – Paksi FC 1-1

Később:

18:00: Mezőkövesd – Ferencváros – élőben itt!