További egy évre marad az NB I bronzérmesénél az előző idény tavaszi részében remekül teljesítő iráni csatár.
Mint ismert, Sahab Zahedi az ukrajnai háború kitörésekor volt kénytelen elhagyni akkori csapatát, az UEFA pedig a hozzá hasonló helyzetben lévő labdarúgóknak engedélyt adott, hogy ideiglenes klubot találjanak maguknak.
Miután a konfliktus tovább húzódik, újra élt ezzel a lehetőséggel az iráni támadó,
aki 2023.06.30-ig kötelezte el magát a Puskáshoz. A tavaszi sérülés a múlté, az intenzíven edző csatár így vasárnap a csapattal tart az ausztriai edzőtáborba
- írja a pfla.hu.
A 26 éves labdarúgó aztán rövid idő alatt fontos gólokat szerzett és jó benyomást tudott kelteni, nyolc NB I-es mérkőzésen 4 gólt lőtt és 1 asszisztot is kiosztott.
Olvastad már?

Nagy fordulat jöhet Dárdai ügyében - ez a terve az új Hertha-elnöknek
Egy fiatal, "olcsó" és saját nevelésű játékosokra támaszkodó keret a nemrég megválasztott Hertha-elnök, Kay Bernstein álma. A megújuló csapatban az eddig a távozással kacérkodó Dárdai Mártonnak is helye lehet.
Elolvasom
Átigazolások

Újpest
Román csapat szemelte ki a védőt
Román sajtóhírek szerint az FCSB szemet vetett André Duartéra, akivel kapcsolatban korábban már visszautasított az Újpest egy rekordközeli ajánlatot és szerződést is hosszabbított vele.

Légiósok
Szalai Attila
A Hoffenheimtől a török Kasimpasában kölcsönben szereplő Szalai Attila menedzsere a Blikknek elmondta, a magyar válogatott hátvéd már a télen, de legkésőbb a nyáron végleg távozik a német csapattól.

Légiósok / Ferencváros
Lisztes Krisztián
Egy frankfurti lap szerint Lisztes Krisztián németországi jövője is tét lehet a Ferencvárosnál eltöltött kölcsönidőszaka alatt.