MTI

NB I: Carrillóval nem tudott megegyezni a Puskás Akadémia – magyar edző lehet a befutó

Honlapunk információja szerint az élvonalbeli klub vezetősége nem jutott egyezségre a spanyol szakemberrel, így arra van a legnagyobb esély jelenleg, hogy a legutóbb az MTK Budapest élén munkálkodó Feczkó Tamás lesz a vezetőedző.
Nyikes Zoltán 2019. május 20., hétfő 16:28
MTI
Honlapunk információja szerint az élvonalbeli klub vezetősége nem jutott egyezségre a spanyol szakemberrel, így arra van a legnagyobb esély jelenleg, hogy a legutóbb az MTK Budapest élén munkálkodó Feczkó Tamás lesz a vezetőedző.
Szerző: Nyikes Zoltán 2019. május 20., hétfő 16:28

Mint ismert, a Kisvárda elleni négygólos vereséget követően Radoki János vezetőedző helyét Komjáti András klubigazgató vette át a Puskás Akadémiánál.

A közlemény már akkor úgy szólt, hogy a rutinos szakember csak az idény végéig vezeti a felcsútiakat, ennek következtében az utóbbi hetekben már egyre több nevet lehetett olvasni azzal kapcsolatban, hogy ki veheti át a PAFC irányítását a következő szezontól.

Az elmúlt napokban felmerült, hogy a Vidi korábbi bajnokcsapatának trénere, Joan Carrillo lehet az új vezetőedző, honlapunk azonban úgy értesült, hogy

a spanyol szakemberrel nem tudott megállapodni a felcsúti klub, így eldőlt, hogy ő már nem lesz Komjáti utódja.

A csakfoci.hu továbbá úgy értesült, jelenleg arra van a legnagyobb esély, hogy a legutóbb az MTK Budapestet irányító Feczkó Tamást nevezik ki az NB I-es csapat élére.

Carrillón és Feczkón kívül még a Magyar Kupában éppen a Puskás Akadémiát bravúrosan búcsúztató Soroksár vezetőedzője, Lipcsei Péter is képben volt, ám úgy tudjuk, hogy a Fradi-ikon mostanra hátrébb szorult a jelöltek listáján.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Németh Hunor Vajk
Hosszú távú szerződést írt alá a dán Köbenhavnnál az U17-es magyar válogatott játékos, Németh Hunor Vajk.
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Tovább az összes átigazoláshoz