Az NB I-en belül váltott csapatot a dobogós támadója – hivatalos

A Paksi FC hivatalos honlapján jelentette be, hogy a szezon végéig kölcsönvette a Mezőkövesd támadóját, Sajbán Mátét.
Csakfoci Admin 2020. január 27., hétfő 15:15
A Paksi FC hivatalos honlapján jelentette be, hogy a szezon végéig kölcsönvette a Mezőkövesd támadóját, Sajbán Mátét.
Szerző: Csakfoci Admin 2020. január 27., hétfő 15:15

Sajbán Máté 2010-ben a Budapest Honvéd U15-ös gárdájából került az NB II-es Budaörs U17-es korosztályos együtteséhez, majd két évvel később a felnőtt csapathoz. 2019 nyarán a Mezőkövesd igazolta le, az őszi idényben hét első osztályú és három Magyar Kupa-meccsen lépett pályára, ezeken összesen négy gólt szerzett.

A klubhonlap tájékoztatása szerint a 24 éves csatárt az idény végén opciós joggal végleg megszerezhetik a tolnaiak.

- Szeretnék segíteni a csapat támadójátékán, valamint egyúttal növelni az NBI-es mérkőzéseim számát, ezáltal pedig egészen biztos, hogy a tapasztalatom is gyarapszik majd. Bizakodóan érkeztem, tetszik a környezet és az épülő stadion is, jó hangulattal csatlakozom a kerethez. A meccsterhelésben még előre kell lépnem, de minden erőmmel azon leszek, hogy mihamarabb bevethető legyek - fogalmazott Sajbán Máté a paksifc.hu-nak.

Olvastad már?
A Loki Kazahsztánból igazolhat jól ismert támadót - hazai átigazolási hírek
A csakfoci.hu legkedveltebb rovatában ismét az NB I, az NB II és légiósainkat érintő piaci híreket gyűjtjük egy csokorba Nektek. Cikkünk folyamatosan frissül. Nézz vissza naponta többször is!
Elolvasom
Átigazolások
Fradi
Leandro tervei
"Soha nem titkoltam, hogy előbb-utóbb szeretnék vezetőedző lenni, de nagyon jól érzem magam a jelenlegi pozíciómban" - mondta Leandro, aki pár évig még biztosan másodedzőként fejlődne. (fradi.hu)
Újra a Partizannál
Srdjan Blagojevic
Srdjan Blagojevicot ismét a Partizan Belgrád élére nevezték ki.
Légiósok
Sallói új szerződése
A Toronto FC hivatalosan bejelentette, hogy szerződést hosszabbított Sallói Dániellel, aki így a 2027-es MLS-szezon végéig marad a klubnál, a megállapodás pedig egy további idényre szóló opciót is tartalmaz.
Tovább az összes átigazoláshoz