A paksiak megható gesztusa a súlyos balesetet szenvedett kisfiúnak – fotók

Jó ügy érdekében fogott össze a paksi csapat, hiszen egy sérült kisfiú felépülését támogatták közösen. Az égési sérüléseket szenvedett Botond szerencsére már jobban van, édesanyja pedig egy saját készítésű süteménnyel fejezte ki háláját a csapat irányába.
admin 2017. október 22., vasárnap 10:13
Jó ügy érdekében fogott össze a paksi csapat, hiszen egy sérült kisfiú felépülését támogatták közösen. Az égési sérüléseket szenvedett Botond szerencsére már jobban van, édesanyja pedig egy saját készítésű süteménnyel fejezte ki háláját a csapat irányába.
Szerző: admin 2017. október 22., vasárnap 10:13

A szombati napon a Paks együttese a Mezőkövesd gárdáját fogadta az OTP Bank Ligában, de a találkozó kezdése előtt teljesen más okból fogtak össze a paksi futballisták. Földi Botondot ugyanis súlyos háztartási baleset érte, melyben életveszélyes égési sérüléseket szenvedett.

A kisfiú helyzetéről értesülve a Paksi FC összefogott és az öltözőben rendeztek gyűjtést, hogy Botond felépülését támogassák. A fiatal szurkoló mára olyan állapotba került, hogy édesapjával a mérkőzés előtti kezdőrúgást is elvégezhették, amit természetesen óriási, buzdító taps kísért a lelátóról.

A kezdőrúgás előtt Botond édesanyja egy saját készítésű tortát is ajándékozott a csapatnak, amit a játékosok a mérkőzés utáni közös vacsorán természetesen meg is kóstoltak.

 

Címkék: #Paks
Átigazolások
Légiósok
Szalai Attila
Arról cikkeznek, hogy kérdőjelessé vált Szalai Attila jövője a Kasimpasában.
DAC/ETO
Csinger Márk
Jan Van Daele, a DAC ügyvezető igazgatója: "Csinger a mi kötelékünkbe tartozik, hosszabbítottunk vele 2028-ig. A következő időszak nem arról fog szólni, hogy eladjuk a Ferencvárosnak.” (M4)  
MTK
Polyák Balázs
Polyák Balázs, az MTK klubmenedzsere szerint télen nem várható nagy változás: játékoseladás nincs tervben, az érkezők száma arányos lesz a távozókéval, de a vezetőség és az "élet eseményei" mindezt felülírhatják.
Tovább az összes átigazoláshoz