2018. szeptember 28.-a a “Köszikávé” program napja, a Szemem Fénye Alapítvány pedig arra kéri a kávézás hódolóit, hogy ezen a napon legalább egy kávé árával támogassák az első hazai gyermekhospice ház, a pécsi Dóri Ház működését.

A Paksi FC örömmel csatlakozott a kezdeményezéshez, hiszen annak célja igazán közel áll a tolnai klub tagjaihoz.

Bőséges gyermekáldás jellemezte az elmúlt időszakban játékosaink, dolgozóink életét, hiszen majdnem egy év alatt közel egy kezdőcsapatnyi gyermek született nálunk. Nem meglepő tehát, hogy elsősorban a gyermekeket segítő kezdeményezések azok, amelyek mellé a játékosok a legszívesebben odaállnak – mondta Balog Judit, a Paksi FC ügyvezetője a paksifc.hu oldalán.

A programban résztvevőknek nem kell mást tenni, csak inni egy kávét, vagy enni egy sütit és adományukat a perselybe elhelyezni. A Paksi FC ezt az akcióhoz szintén örömmel csatlakozó Erzsébet Nagy Szálloda kávézójában teszi meg, az NB I-es együttes pénteken 13:30-kor jelenik meg a jótékonysági eseményen.

A hétvégén Szombathelyen játszunk bajnoki meccset, de a túrát ezzel a jótékonysági akcióval indítjuk. A klubnál mindenki szívesen állt az ügy mellé, így a teljes csapat ott lesz az Erzsébet Nagy Szálloda kávézójában szeptember 28-án, pénteken, a játékosok örömmel fogyasztják el életük talán legfontosabb kávéját a szurkolók, a helyiek társaságában e nemes cél érdekében.

Itt 12:00 és 20:00 között lesz lehetőség mindenkinek csatlakoznia az ország legnagyobb jótékony kávézásához, a klub pedig arra kér minden helyit és környékbelit, hogy a játékosokhoz hasonlóan ők is vegyenek részt az eseményen. Az összegyűlt adomány az első hazai gyermekhospice ház, a pécsi Dóri Ház működését segíti.