Korábbi védőjével erősített a Paks: "Akár az EL-indulásra is lehet esély"

A Paks megszerezte a Nyíregyháza alapemberét, Kelemen Dávidot, aki ismerős közegbe került vissza.
Budai László 2018. július 17., kedd 11:26
A Paks megszerezte a Nyíregyháza alapemberét, Kelemen Dávidot, aki ismerős közegbe került vissza.
Szerző: Budai László 2018. július 17., kedd 11:26

A Paksi FC hároméves szerződést kötött Kelemen Dáviddal, aki az előző szezonban a Nyíregyháza alapembere volt. A 26 éves, 187 cm magas védő így nyilatkozott klubváltásáról.

- Mivel már játszottam Pakson, jól ismerem a közeget, örülök, hogy visszatérhetek. Voltak máshonnan is ajánlataim, de sokat számított a döntésemben a vezetők személye, és az is, hogy kiváló a közösség. Ráadásul a keretet csak magyar játékosok alkotják, ami kuriózum itthon. NB I-es futballistának tartom magam, ezért is vagyok boldog, hogy újra az élvonalban bizonyíthatok. Nagyon jó szakmai munka folyik a klubnál, az elmúlt években egy erős csapat épült, amelynek akár az Európa Liga-indulásra is lehet esélye. Mivel a Paksi FC összeszokott és erős védelemmel rendelkezik, nehéz lesz bekerülnöm a kezdőcsapatba, de azért fogok dolgozni, hogy ez sikerüljön – zárta a védő.

Kelemen Dávid az MTK-ban debütált az NB I-ben. 2015 őszétől 2016 nyaráig már volt a Paks játékosa, onnan került Békéscsabára, majd Nyíregyházára. Végigjárta a korosztályos válogatottakat, az U19-es és az U21-es csapatban összesen 21 mérkőzésen szerepelt. Az NB I-ben eddig 56 találkozót játszott.

Átigazolások
Vasas
Eldőlt Erős sorsa
Magyar játékosokban gondolkodnak a Vasasnál, de elsősorban a saját nevelésű futballistáknak akarnak lehetőséget biztosítani.
Légiósok
Sallai Angliában?
Sajtóhírek szerint Sallai Roland ügyében a szezon végén születik döntés a Galatasaraynál - és nagy valószínűséggel Angliában folytatja pályafutását.
ETO
Ő lehet az első érkező
A Csakfoci úgy tudja, jó esély van rá, hogy a Puskás Akadémia kölcsönjátékosaként idén Csákváron szereplő Umathum Ádám Győrben folytassa karrierjét.
Tovább az összes átigazoláshoz