DVSC – Puskás Akadémia, 13:30

Huszti Szabolcs (DVSC):Minden egyes meccsen úgy lépünk pályára, hogy nyerni szeretnénk, most sem lesz másképp. Azt gondolom, ha a csapat azt az arcát mutatja, valamint olyan szenvedéllyel és küzdeni akarással lép pályára, mint azt tette a Fehérvár ellen, elégedettek lehetünk, viszont muszáj elkezdeni gyűjteni a pontokat. Az élmezőnyhöz tartozik a Puskás, ráadásul a Fradi ellen van egy elmaradt bajnokija, melyet ha megnyer, akár az élre is ugorhat. Tudjuk jól, hogy mély kerettel rendelkeznek a felcsútiak, ráadásul hatalmas büdzséből gazdálkodnak, amely tovább könnyíti a helyzetüket. 4-2-3-1-es felállásban futballoznak, elöl pedig van egy magas csatáruk, többnyire őt keresik a labdával. Nem mennék bele jobban a szakmai részbe, a játékosokkal részletesen megbeszéljük, mit kérünk tőlük, és felhívjuk a figyelmüket a Puskás erősségeire. Dominálni szeretnénk, és azt a gólratörő, sok helyzetet hozó játékot nyújtanánk, melyet már többször bizonyítottuk, hogy tudunk. Ez esetben sikeresek lehetünk és Debrecenben tarthatjuk a három pontot. (dvsc.hu)

Honvéd – Mezőkövesd, 15:45

Horváth Ferenc (Honvéd):

Többször beszéltem már a babonáimról, amelyek alaposan megkeserítik az életemet, most viszont azt mondom, bár elsőre furcsán hangzik, de tulajdonképpen örülök annak, hogy a Kisvárda után ismét egy olyan csapatot fogadunk, amellyel szemben negatív a hazai mérlegünk.

– Márpedig azon logika mentén, hogy a Kisvárdát öt próbálkozásból csak egyszer, még a régi Bozsik Stadionban győztük le, meg a Mezőkövesddel szemben hét meccsből van egy sikerünk. Még a régi Bozsik Stadionból. S mivel a Supka Attila előző csapata ellen megszereztük a második hazai diadalunkat, bízom benne, hogy a sorminta alapján Supka Attila mostani együttesével szemben is így járunk el. Ennyi, mást nem is szeretnénk mondani a meccsről. Komolyra fordítva a szót, tiszteljük a Mezőkövesd együttesét, nem téveszt meg minket a gyengébb szezonkezdet, erős riválisra számítunk, amelynek ráadásul lendületet adhat az edzőváltás és a Debrecen elleni siker. Mi viszont szeretnénk tovább javítani a hazai mérlegünkön, szeretnénk továbbra is a mezőny első feléhez tartozni, ehhez pedig kötelező nyernünk a Bozsik Arénában. És ha most Szappanos Péter, vagy valamelyik védőnk itt ülne, akkor rögvest hozzátenné, hogy végre kapott gól nélkül győzzünk, szeretnénk már nullára hozni egy meccset, ezen is dolgoztunk a héten, modelleztük a különböző szituációkat, az ilyen gyakorlatokra mindig szükség van, akkor is, ha jól működik valamely játékelem, hát még akkor, ha javításra szorul. Szóval fontos, hogy továbbra is eredményesek legyünk elől, de elengedhetetlen, hogy eközben még jobban zárjon a védelmünk. Ráadásul tudom, hogy ezen a meccsen ünnepli 30. születésnapját a Kispest-tábor, szeretnénk három ponttal köszönteni a srácokat! (honvedfc.hu)

Ferencváros – MTK Budapest, 18:00

Peter Stöger (Ferencváros):Mindenképpen hatékonyabban kell majd védekeznünk, mint a legutóbbi, ZTE elleni bajnokin. Továbbá a kapu előtt is pontosabbnak kell lennünk, hiszen hiába vannak meg a helyzeteink, ha nem tudjuk őket gólra, gólokra váltani. Ezzel legutóbb gondjaink voltak, de tegyük hozzá, hogy a szerencse sem állt az oldalunkon. Mindenki tudja a csapatban, hogy mennyire fontos mérkőzés vár ránk a nagy rivális MTK ellen, éppen ezért a hozzáállással nem lesz gond. Saját közönségünk előtt egyértelmű célunk a három pont megszerzése. (fradi.hu)

Teodoru Vaszilisz (MTK Budapest):Ismerjük a Ferencvárost. Az utóbbi 8-10 évben Magyarországon ennyire jó csapat nem volt. Rengeteg élmény fűz ezekhez a mérkőzésekhez, 30-40-en örökrangadónál tartok, mindig nagyon jó mérkőzések voltak, gólgazdago, melyeken jól szórakoztak a szurkolók. Volt olyan időszak, amikor mi is tudtunk nyerni. Próbáltam kicsit mentálisan felhozni a játékosokat, kiderül a mérkőzésen, hogy sikerült, úgy láttam, vevők voltak a fiúk rá. (mtkbudapest.hu)