Boris: "Figyelnünk kell a letámadásra"; Boér: "A játékkal minden fordulóban elégedett voltam" - edzői várakozások

Szombaton Paks-MTK és ZTE-DVTK bajnokit rendeznek az NB I-ben. Összegyűjtöttük, hogy várják a vezetőedzők a mérkőzéseket.
Csakfoci Admin 2020. szeptember 26., szombat 12:51
Szombaton Paks-MTK és ZTE-DVTK bajnokit rendeznek az NB I-ben. Összegyűjtöttük, hogy várják a vezetőedzők a mérkőzéseket.
Szerző: Csakfoci Admin 2020. szeptember 26., szombat 12:51

OTP Bank Liga, 5. forduló

Paksi FC - MTK Budapest, 14:45

Michael Boris (MTK): "Jó a hangulat, készülünk a Paksra, ami nehéz, mert edzőt váltottak. Nagyon sokat tettünk azért, hogy fejlődjünk az edzéseken az elmúlt két hétben, így már nagyon várjuk a szombati összecsapást. Megnéztük azt is, hogy milyen filozófiát hozhat az új edző, aki ellen már játszottunk kétszer, amikor a Budaörsnél dolgozott. Figyelnünk kell a letámadásukra, hiszen Bognár György ezt előszeretettel alkalmazza, így összpontosítanunk kell a labdakihozatalokra és a labdatartásra. Ha visszaállnak, mint eddig, akkor az ő térfelükön kell tartanunk a labdát, labda nélkül is aktívnak kell lennünk és támadnunk kell a játékszert, ezekre figyeltünk az elmúlt edzéseken." (mtkbudapest.hu)

ZTE FC - DVTK, 19:30

Boér Gábor (ZTE): "Jó állapotban érzem a csapatot. Sikerek után vagyunk, az MTK elleni lendületet szeretnénk tovább vinni, és emellett a kupatalálkozó is lelki pluszt adhatott a társaságnak. A mutatott játékkal minden fordulóban elégedett voltam, de muszáj, hogy ez eredményességgel is párosuljon. Szeretnénk kiszolgálni szurkolóinkat, mert igazán megérdemlik. Minden mérkőzésen támadószellemben lépünk fel és ez hazai pályán hatványozottan igaz." (ztefc.hu)

Feczkó Tamás (DVTK): "Jó mérkőzésre számítok, ahol mindkét kapu sokat forog veszélyben, a helyzetkihasználás hatékonysága fogja eldönteni a találkozót. Szombaton a siker kulcsa a tökéletes koncentráció lesz elsősorban a két kapu előtt, de valójában a pálya minden részén. Tudjuk, mire vagyunk képesek, és erre alapozva akkor is kimondhatjuk, hogy győztesen akarunk hazatérni, ha tisztában vagyunk azzal, egy nagyon nehéz meccs vár ránk. Az eltiltott  Polgár Kristóf és Gheorghe Grozav, valamint a sérült Vági András biztosan, Márkvárt Dávid pedig várhatóan hiányozni fog, ők pedig a csapatunk meghatározó személyiségei, akik át tudják lendíteni a társakat a holtponton. Ezen nem tudunk változtatni, ezért nem is azzal foglalkozunk, hogy kik nem léphetnek pályára, hanem azzal, hogy akik játszanak, azok győzelemre vigyék a DVTK-t." (dvtk.eu)

Átigazolások
Légiósok
Topligás csapatok vinnék a magyar támadót
Az AS szerint a Bundesliga, a Serie A és a Premier League csapatai is figyelik Kovács Bendegúzt, emellett pedig a Red Bull-projekt is szeretné megszerezni.
ETO FC
NB II-ben a tehetség
A kooperációs együttműködés értelmében a mostani NB I-es szezonban bemutatkozó ETO-középpályás, Tollár Imre is az NB II-es Szentlőrincnél fejlődhet tovább. (eto.hu)
Légiósok
Megvan Szánthó új csapata
Mint ismert, a nyáron távozott a Vasastól Szánthó Regő, akivel kapcsolatban csütörtök este végre eldőlt, hol folytatja pályafutását: a szlovák élvonalban szereplő MSK Zilina jelentette be.
Tovább az összes átigazoláshoz