A két klub közötti megállapodás alapján az MTK Budapesttől az NB II-es Gyirmót FC-hez szerződik Lencse László – jelentette be mindkét együttes hivatalos oldala kedd délelőtt.

A 32 éves, győri születésű támadó fiatalon került a Sándor Károly Labdarúgó Akadémiára, majd 2007. augusztus 10-én a DVTK (2-2) ellen debütált az élvonalban, az MTK színeiben – írja Lencséről az mtkbudapest.hu. A 2007/08-as idényben összesen három mérkőzésen jutott szóhoz, így tagja volt a magyar bajnoki címet szerzett együttesnek. 2009 végéig játszott az MTK-nál, amelyet folyamatosan gólokkal segített. Később megfordult a Videotonnál, Kecskeméten, Újpesten és a Puskás Akadémiánál is, majd 2017 nyarán tért vissza a fővárosi kék-fehérekhez. Összesen kilenc éven át tartozott az MTK és akadémiája kötelékébe.

A közelmúltban játszotta 200. élvonalbeli meccsét, az NB I-ben eddig 67 gólig jutott, és kiosztott 32 gólpasszt is. Az MTK Budapestnél 77 alkalommal lépett pályára az NB I-ben, a jelenlegi szezonban összesen hét alkalommal.

A rutinos támadó klubváltásáról így fogalmazott Polyák Balázs sportigazgató, aki megköszönte neki a klubnál töltött éveket: – Lencse László sokat kapott az MTK-tól és sokat adott vissza. Sosem felejtette el, hogy tizenévesen, hogyan került be az felnőttcsapatba. Ugyanígy segítette ő is a fiatalokat. Jobb és rosszabb időszakban a hozzállása sosem változott. Megmaradt ugyanannak a pozitív személyiségű és a csapat érdekét mindig előtérbe helyező embernek, mint akit sok éve ismerek. Az MTK és a saját nevemben is köszönöm, Lencse Laci!

NB I: Leiskolázza a mezőnyt az MTK, tapad a másik újonc és a ZTE a fiatal játékpercek rangsorában – itt a lista