MTK: "18 évet dolgoztam azért, hogy az NB I-be juthassak" - még tilos bulizni!

Örömszavak a Hungária körúton a feljutás után. Kiderült az is, mi az óriási különbség az NB I és az NB II között.
Dudás Gábor 2018. április 30., hétfő 9:37
Örömszavak a Hungária körúton a feljutás után. Kiderült az is, mi az óriási különbség az NB I és az NB II között.
Szerző: Dudás Gábor 2018. április 30., hétfő 9:37

TABELLA: Az NB II állása itt!

Mint ismeretes, az MTK a Gyirmót 1-0-ás vasárnapi legyőzésével matematikailag is biztosította visszajutását az NB I-be. A kék-fehérek azonban még nem ünnepelnek, el is mondták, hogy miért. Feczkó Tamás vezetőedző pedig egy évvel azután, hogy a Balmazújvárost feljuttatta, az MTK-val is NB I-es lett.

Feczkó Tamás, vezetőedző: - Az egész ország elvárta, hogy az MTK visszajusson. Visszajutottunk, ami óriási dolog hat fordulóval a vége előtt, de mi nem csak ezért dolgoztunk, hanem azért is, hogy bajnokok legyünk. Azt majd jövőre meglátjuk, mire lehet képes a csapat az NB I-ben.

Az NB II egészen más mint az élvonal: sokkal több az ütközés, sokkal több a párharc, sokkal kisebbek a területek. Ezt mutatja Kanta Józsi esete is: az Újpest elleni kupameccsen a mezőny legjobbja volt, brillírozott, itt viszont inkább "túrja" a pályát és próbál mélységből irányítani. Óriási különbség ez a két osztály között.

18 évet dolgoztam azért, hogy az NB I-be juthassak, még egy évet rá is húztam, bízom benne, hogy sikeres lesz a következő szezonunk is, és elérjük a kitűzött céljainkat. 

Kanta József, csapatkapitány: - Nyilván nagyon nagy boldogság, hogy ilyen gyorsan sikerült megvalósítani a célunkat és visszajutottunk az első osztályba, de hatalmas ünneplést még nem fogunk csapni, hetek óta az a célunk ugyanis, hogy a bajnoki címet is megszerezzük és majd azt ünnepelhessük. Majd ha az meglesz, akkor csapunk majd egy oltári nagy bulit! Nyilván egy bajnoki címet ünnepelni bármelyik osztályban remek érzés, főleg egy ilyen csapatban, ahol egy ilyen közösség van. Tényleg élmény itt futballozni. Bizakodó vagyok, hogy az NB I-re is egy erős MTK fog épülni. 

Torghelle Sándor: - Akár ma is lehetett volna esélyem gólt szerezni, ha a vezetőedzőnk adott volna lehetőséget, de ilyen ez a sérülés, néha a pályán nem tudunk ott lenni és nézőként kell figyelni a mérkőzéseket. Abszolút pozitívan látom ezt a szezont, mert bár van még hátra hat mérkőzés, de már be tudtuk biztosítani a feljutásunkat. Nekünk azonban fő célunk, hogy bajnokként jussunk majd vissza. Ehhez még kellenek a pontok. (M4 Sport)

Átigazolások
Nyíregyháza
Kersák távozhat
A Nyíregyháza Spartacus megválna a nyáron szerződtetett Kersák Rolandtól, mivel Bódog Tamás vezetőedző nem számol a kapussal. (Öltözőn Túl)
DVTK/Fehérvár
Babos Bence
Babos Bence a téli átigazolási időszakban visszatérhet a Fehérvár FC-hez, bár a Diósgyőri VTK vezetőedzője, Vladimir Radenković szívesen megtartaná a támadót. (Öltözőn Túl)
CT United FC
Tanyi az első fecske
A 22 éves, legutóbb Szlovéniában játszó Tanyi Barnabás lett az MLS tartalékbajnokságában újoncként induló Connecticut United történetének legelső(!) igazolása.
Tovább az összes átigazoláshoz