A 43 éves, korábbi válogatott csatár az egyéni képzésért felelős edzőként dolgozik az akadémiai csapatok mellett, feladata elsősorban az, hogy a támadó szellemű játékosokat tovább csiszolgassa, fejlessze. Ezzel a szerepkörrel kapcsolatban készített vele interjút az MTK Budapest hivatalos oldala.

Hogy kerültél ebbe a pozícióba?

– Polyák Balázsnak volt ez az ötlete, a felkérésre pedig örömmel mondtam igent, mert nagyon jó dolognak tartom, ha a fiatalok képzésébe azokat is bevonják, akik elértek valamit a klubban. Ugyan játszottam több helyen, de mégiscsak erősen kötődöm ide, hiszen 12-13 évet itt töltöttem el, ebből hét évet az első csapat tagjaként. Bajnoki címek, kupagyőzelmek, emlékezetes nemzetközi kupameccsek. Amikor elkezdtünk erről beszélgetni, a sportigazgató tette fel a szerinte költői kérdést: “ugyan melyik olyan korábbi játékost tudnám erre a posztra odatenni, ha nem Téged?” 

Jellemzően 15 és 19 év közötti fiatalokkal dolgozol. Tudják, hogy nem voltál még 17 éves, amikor a felnőtt csapatban bemutatkoztál?

– A 90% azért tudta, ki vagyok, de ez annak is köszönhető, hogy a klubnál figyelnek arra, hogy azok az edzők, akik velük dolgoznak, fel legyenek építve a játékosok előtt, hiszen így tudnak hitelesek lenni. Engem is bemutattak nekik, láthatták például a Fenerbahce ellen idegenben lőtt két gólomat videón, az ilyen apró gesztusok is mutatják, hogyan próbálják a helyes irányba terelni az edzők bemutatását az akadémián.

Talán hiteles lehetek a fiatalok előtt, ha látják, hogy hasonló utat jártam be, mint amire ők készülnek, hiszen előttük is ott a lehetőség,

hogy akár már 16-17 évesen megkapják az esélyt. 1993-ban az NB I-ben 18 mérkőzésen kaptam lehetőséget, aztán jött az NB II, de az is nagyban szolgálta a fejlődésemet, mert ott már harminc meccsem volt. A következő idényben csak játszogattam, aztán 1996-tól Garami Józsi bácsinál azonnal alapember lettem, az első hét mérkőzésen kilenc gólt szereztem, később sikeresen dolgoztunk még együtt. Az én esetem is mutatja, hogy ha ott az esély, akkor meg lehet ragadni. Tetszik, hogy a klubnál azt a filozófiát támogatják, hogy tényleg megadják a fiataloknak az esélyt, de mindezt jól felépítve, okosan teszik. Nem lehet ugyanis egyszerre sok fiatalt bedobni NB I-es szinten, fontosak a jól átgondolt folyamatok, de úgy látom, ezt nagyon jól csinálják most az MTK-nál. 

Hogy néz ki élesben a munkád?

– Az U15-től az U19-es csapatig tartoznak hozzám a korosztályok. Én a támadókkal és támadó középpályásokkal foglalkozom, ez volt a kérésem, mert ezen a téren tudok olyan praktikákat mutatni, ami a hasznukra válhat. Én megkapom a játékosokat az edzőktől, és rám van bízva, mit csinálok velük. Hetente többször tartok edzést a különböző korosztályoknak, van, amikor félórás, van, amikor 60-70 perces egy foglalkozás. 

Csak elméletben oktatsz vagy meg is mutatod egészen konkrétan, mit hogyan kellene?

– Eléggé belemegyek a részletekbe. Egyrészt negyedik éve csináljuk már Ciki báékkal a “Talent-programot”, ami egyre kiforrottabb, jó látni, hogy azok közül, akik ebben részt vettek, sokan már ott vannak az NB I-ben vagy a környékén. A mostani pozíciómban szeretem még inkább megmutatni a feladatokat, nagyon szemléletesen érzékeltetni, mire is gondolok én. Igyekszek mindent többször is elmondani, türelmes típus vagyok. Persze, van, hogy én is leizzadok az edzés végére… Van, hogy valakinek van egy séma a fejében, és próbálom többször elmondani és meggyőzni arról, miért lenne érdemes másképp csinálni.

Többszáz meccs tapasztalata alapján mondom azt, amit mondok. Nagyon fontosnak tartom, hogy meccsszituációkat próbáljak meg előidézni.

Egy példa: amikor fiatalon kint maradtam annak idején a szabadrúgásokat gyakorolni – volt, hogy ötvenet rúgtam még edzés után -, egy idő után már fáradtam, és csak lábbal raktam le a labdát, nem volt kedvem mindig lehajolgatni. Aztán rám szóltak, hogy csináljam rendesen, az első mozdulattól kezdve az utolsóig, tegyem le szépen a labdát, igazítsam meg, fussak nekik rendesen, vagyis csináljak mindent úgy, mintha meccsen lennék, mert csak így tudom majd élesben is megcsinálni ugyanazt.

A góljaid egy része valóban szabadrúgásból esett. Mutogatod már a praktikákat?

– Ott még nem tartunk, de eljön ennek is az ideje. A befejezések, lövések, ziccerezések vannak most a porondon. Az U19-es csapat tagjaival például ezt kiemelten gyakoroltuk, és edzésen nagyon jól is ment, már-már túl jól. De a tanulság: fontos, hogy ezt a meccsre is át tudjuk vinni. Az első bajnokin ugyan ötöt rúgott a csapat, de lehetett volna ez több is, mert bizony kimaradtak azok a ziccerek, amik az edzésen rendre bementek. Talán túlizgulták magukat a srácok, de ez is mutatja, hogy ezen is kell még dolgozni.

A futball sokat változott azóta, amióta te voltál fiatal. Belülről most hogy látod ezt?

– Régebben sokkal többet futballoztak a fiatalok a szabadidejükben, megváltozott a világ, és erre reagálni kell. Azt látni itt, hogy ez már egy komoly akadémiai szint. Tudják a dolgukat a játékosok, képzettek, jól passzolnak, érződik, hogy jó edzők dolgoznak velük évek óta, de javítanivaló mindig van. A csapatjáték is rendben van, látszik az edzők munkája, de abban fejlődniük kell a fiúknak, hogy még jobban feltalálják magukat bizonyos szituációkban, ne a sablont hozzák, hanem lépjék meg a váratlant. Ehhez próbálok én is adni nekik mankót. Tegnap reggel például a “felpassz-lepörgetés egyből a szélsőnek” gyakorlatokat erőltettük orrvérzésig, mert ezzel gyakran fognak találkozni a meccseken. A futball jellege is sokat változott, ma már jobban dominálnak a “kis játékok”, de vannak területek, amiket ma sem érdemes elhanyagolni. Mondhatnám az ívelést, vagy a fejelést. Minden szezonban volt 3-4 fejesgólom, volt, hogy már 16 évesen embert fogtam hátul szögletnél, miközben egyáltalán nem voltam magas.

Nekem nem tanították ezt meg, csak úgy jött, mert kitapasztaltam, milyen fontos az ütemérzék.

Szívesen adom tovább azt, hogyan érdemes mezőnyben úgy felugrani, hogy fejpárbajt nyerjek és a csúsztatással indítsam a társam, vagy szögletnél hova érdemes érkezni, ilyen apróságok meccseket dönthetnek el. Úgy vagyok vele, ha csak azt a bizonyos 10, jó esetben 20%-ot sikerül hozzátenni a fiatalok játékához az egyéni képzéssel, már az is lökést adhat nekik ahhoz, hogy elérjék a céljaikat.