Vidi: Spanyolországból igazolhatnak ghánai középpályást

A MOL Fehérvár FC-ben folytatja pályafutását Emmanuel Lomotey.
Nyikes Zoltán 2020. július 21., kedd 11:23
A MOL Fehérvár FC-ben folytatja pályafutását Emmanuel Lomotey.
Szerző: Nyikes Zoltán 2020. július 21., kedd 11:23
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Mint ismert, hétfőn a MOL Fehérvár FC hivatalos oldalán jelentette be, hogy Futács Márkó mellett két középpályása, Elek Ákos és Georgi Milanov is a Vidi II-vel tréningezik a jövőben és nem lesznek tagjai az első csapat keretének.

Úgy tudjuk, a fehérvári együttesnek már meg is lehet a kiszemeltje a középpálya megerősítésére, információink szerint jó esély mutatkozik arra, hogy

a spanyol másodosztálytól búcsúzó Extremadura ghánai játékosa, Emmanuel Lomotey a Vidihez szerződjön.

A 22 éves játékossal kapcsolatban napokkal ezelőtt a spanyol Radio Golex is megjegyezte, hogy az Extremadura tárgyalásokat folytat egy európai klubbal Lomotey játékjogáról és közel állnak a megegyezéshez. A honlap azt is hozzátette, hogy a ghánai középpályás átigazolási díja 800 ezer euró lehet.

A ghánai U23-as válogatott játékos 2017 nyarán igazolt hazájából az Extremadura B-hez, majd egy évvel később az első csapathoz került, összesen 21 spanyo másodosztályú mérkőzésen lépett pályára, ezeken egy gólt lőtt.

TOVÁBBI EXKLUZÍV HÍREKÉRT KÖVESD A CSAKFOCI.HU-T A FACEBOOKON IS:

Átigazolások
Nyíregyháza
2 profi
Két fiatal játékossal kötött profi szerződést a Nyíregyháza Spartacus: Hajós Lőrinc és Kondor Tibor írt alá - adta hírül a klubhonlap.
Tiszakécske
3 új igazolás
Paksról érkezett az NB II-es csapathoz kölcsönbe a tolnaiak 18 éves belső védője, Éger Zsombor. Ugyancsak leigazolták Heil Mátét (Kaposvár), és Polgár Kristófot (KBSC).
Újpest
Osztrák igazolás
A csakfoci.hu korábbi hírének megfeleően Tizian Scharmer az Újpest FC játékosa lett.
Tovább az összes átigazoláshoz