Vidi: Megvan az új munkája a Szabics érkezésével leváltott edzőnek

Április 1-től a Vidi második csapatának irányítását veszi át Szalai Tamás.
Dudás Gábor 2021. április 1., csütörtök 16:39
Április 1-től a Vidi második csapatának irányítását veszi át Szalai Tamás.
Szerző: Dudás Gábor 2021. április 1., csütörtök 16:39

Mint ismeretes, április 1-től Szabics Imre ül a MOL Fehérvár FC kispadjára, akinek munkáját Juhász Roland és Torghelle Sándor segíti majd.

Az eddigi megbízott tréner, Szalai Tamás ugyanezen a naptól a MOL Fehérvár FC II irányítását veszi át. A 41 éves edző játékosként 1998 és 2005 között segítette a Vidi első csapatát, majd 2017 nyarán tért vissza a klubhoz, ahol a Vidi II játékos-edzőjeként számítottak rá. A 2018-as januári felkészülést már Marko Nikolics stábjában kezdte asszisztens-edzőként, így részese volt a bajnoki címnek, a kupagyőzelemnek és a sikeres európai szereplésnek is.

Az elmúlt másfél hónapban az első csapat megbízott edzőjeként hét tétmérkőzésen és egy felkészülési találkozón irányította az együttest, ezeken öt győzelmet aratott a Vidi és bejutott a MOL Magyar Kupa elődöntőjébe is.

- Mentális gödörben vette át ideiglenesen az első csapatot Szalai Tamás februárban. Nagyon köszönjük a munkáját és azt, hogy az első kérésre, gondolkodás nélkül igent mondott. A feladatát tökéletesen megoldotta, a csapatnak azonnal tartást és szervezettséget adott, ráadásul az egyik legfontosabb mérkőzésen, az FTC elleni kupameccsen bravúrt ért el és továbbjutott, majd a következő akadályt is sikerrel vette. Ennek köszönhetően van még arra reményünk, hogy ebben a szezonban nyerjünk valamit, ha már a bajnokságban ez nem sikerült. Ki kell emelnem Késedi Gábor munkáját, aki óriási segítségére volt Szalai Tamásnak, ketten öt ember munkáját végezték, hogy a lehető legjobb állapotban adhassák át a csapatot az új stábnak, ebből pedig profitálhatunk a következő hetekben. Szalai Tamás vezetőedzőként még nem dolgozott, testhez álló feladat, hogy a Vidi II-nél kezdje el, biztos vagyok benne, hogy az NB III-as együttesünknél is megoldja a rábízott feladatot - mondta Kovács Zoltán sportigazgató a molfehervarfc.hu-nak.

- Nagyon eseménydús másfél hónapon vagyok túl, hirtelen kellett átvenni az első csapat irányítását és folyamatosan jöttek a mérkőzések, de úgy érzem, hogy nagyjából egy-másfél hét alatt sikerült felrázni a csapatot, amelyet most jó állapotban tudunk átadni az új stábnak. Nagyon élveztem a közös munkát mind a játékosokkal, mind a kollégákkal, mindenki nagy odaadással dolgozott, annak pedig külön örülök, hogy a MOL Magyar Kupában ott van a csapat az elődöntőben, szurkolok annak, hogy a szezon végén kupagyőztesek legyünk! Az első vezetőedzői megbízásom előtt állok, a csütörtök reggeli edzést már én tartom a Vidi II-nek, várom már a közös munkát a fiatalokkal is. Akárcsak korábban az NB I-es keretnél, itt is nagyon sűrű a versenynaptár, áprilisban nyolc meccset játszunk. Persze az elmúlt időszakban követtem már az NB III-as, az U19-s és az U17-es csapat mérkőzéseit, edzéseit is, ezek alapján bátran ki merem jelenteni, hogy vannak olyan tehetségek, akiknek ha a fejlődése töretlen marad, hamarosan az első csapat öltözőjének ajtaján kopogtathatnak majd - fogalmazott Szalai Tamás.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz