– Mindig vannak kihívások egy sportvezető életében, főleg egy felkészülés mindig nehéz. Jelenleg az átigazolásokon dolgozunk a kollégákkal, de ahogyan mindig, most is meg fogjuk oldani a ránk váró feladatokat. Nem szeretünk ezzel takarózni és nem is fogunk, de nagy átalakításon megy keresztül a csapat, ami minden klubnál előbb-utóbb bekövetkezik. Tőlünk nyáron nyolc válogatott játékos távozott, akik között több meghatározó játékos is volt. Nyilván vannak fájó pontok az őszi szezon kapcsán, amikor a mutatott játék ellenére nem tudtunk annyi pontot szerezni, amennyit kellett volna és volt néhány rosszul sikerült mérkőzés, de playoffot tudtunk játszani az EL-ben,

valamint nagyot léptünk előre a mutatott játék minőségében, de tovább kell fejlődnünk, dolgoznunk a hibáinkon

– kezdte az interjút Kovács a Digi Sport Reggeli Start című műsorában.

A sportvezető kitért az egyik téli erősítésre, Dárdai Palkóra is, akivel kapcsolatban elmondta, még nincs olyan állapotban, hogy annyi percet töltsön a pályán, amit a külső szemlélő várt volna, de becsülettel dolgozik és egy nagyon jó futballistáról van szó, aki hamar meg fogja mutatni, milyen minőséget képvisel, és a sportigazgató biztos abban, hogy nem a nevéről, hanem a futballjáról fognak beszélni.

– Várjuk, hogy olyan terhelhető állapotba kerüljön, hogy sokat tölthessen el a pályán. Már bő másfél évvel ezelőtt megkezdtük a fiatalítást, de nem kell erről sokat beszélni, hanem dolgozni kell, mert sokan azt gondolhatják, hogy ez magyarázkodás, amit én nem szeretek. Ott vagyunk stabilan a második helyen, ami nem tehet minket elégedetté, mert bajnokok szeretnénk lenni.

Távolabb vagyunk a Ferencvárostól, mint ahogyan azt szerettük volna, de csak pontszámban.

Becsületesen fogunk küzdeni a végéig, egy percig sem fogjuk feladni, hiszünk magunkban és megvannak a céljaink. Jövő hét szombatra kell készen lenni, az Újpest elleni bajnokira, addig rengeteg hiba lesz. Szeretnénk elkerülni, hogy minél kevesebben sérüljenek meg és a lehető legtöbb munkát megkapják a játékosok.

Kovács a Vidi edzőtáborával kapcsolatban kiemelte, jó megoldásnak tartja, hogy jó csapatok ellen játszanak, ez teljesen tudatos. Ugyan lehetne minden mérkőzésre olyan ellenfelet találni, amelyeknek 5-6 gólt rúgnak, de abban nem hisz, az szerinte nem visz előre. A sportigazgató végül a Magyar Kupára is kitért.

– Évek óta elmondhatjuk, hogy mindig a Vidi útja a legnehezebb.

Játszunk a feljutásra pályázó NB II-es Vasassal, amely nagyon erős, ha pedig sikerül kivernünk őket, akkor a Dorog-Fradi párharc győztese következik. Nem szeretnék előreszaladni, mert az tiszteletlen lenne az ellenfelekkel szemben, de szeretnénk megnyerni a Magyar Kupát – zárta a fehérváriak sportigazgatója.