A Vidi egykori válogatottjának gyászidőszaka nem tartott sokáig

Hollandiában edzősködött, most Székesfehérváron dolgozik.
Csakfoci Admin 2016. október 20., csütörtök 15:04
Hollandiában edzősködött, most Székesfehérváron dolgozik.
Szerző: Csakfoci Admin 2016. október 20., csütörtök 15:04

 

Ifj. Horváth Gábor 134 mérkőzésen szerepelt a Videoton színeiben, majd 2010-től 2013-ig Hollandiában légióskodott a NAC Breda és az ADO Den Haag színeiben. Utolsó szezonját profi labdarúgóként Pakson töltötte (2013-14). A négyszeres válogatott hátvéd mindössze 29 évesen fejezte be a futballt, elmondása szerint amiatt, mert már nem élvezte, nem csinálta szenvedélyből.

- Abban a pillanatban, amikor 29 évesen végleg befejeztem a játékos-pályafutásomat, valami elszakadt bennem, és egy gyászidőszak következett az életemben. Át kellett értékelnem nagyon sok mindent, és akkor úgy éreztem, nem lesz helye az életemben a labdarúgásnak. Ez a gyászidőszak azonban nem tartott sokáig, kerestem a lehetőséget, hogy ismét a labdarúgásban dolgozhassak. Egyszerűen azért, mert be kellett látnom, hogy a foci az életem része. - nyilatkozta a vidi.hu-nak az  egykori játékos, aki jelenleg a Kuttor Attila mellett a Videoton U17-es csapatának edzője.

Kiderült, Horváth Gábornak komoly edzői ambíciói vannak, először pedig Hollandiában kóstolhatott a szakmába.

- Azt hittem, el tudok szakadni - akár végleg is - a labdarúgástól. Nos, ahogy a példa mutatja, ez nem sikerült, de egyáltalán nem bánom. Már játékosként is voltak edzői ambícióim. Hollandiában az ADO Den Haag csapatánál helyezkedtem el, előbb a kölyökcsapatok mellett dolgoztam, majd később az U16-os együttes pályaedzője lettem. Felgyorsultak az események, és nemsokára már az U19-es kispadon találtam magamat.

Azt gondolnánk, a magyar edzők célja itthonról külföldre kerülni, ám Horváth Gábornál ez épp fordítva történt.

- Szakmai szempontból  nem volt nehéz meghozni ezt a döntést. Az utam Székesfehérvárra, a Vidihez vezetett, egyáltalán nem bántam meg, elégedett és boldog vagyok itthon. Szerencsére a legmegfelelőbb emberek dolgoznak a klubnál és az utánpótlásnál is, így az építkezés nagyon jól halad. Nyáron többen is visszatértünk, akik egykor büszkén viseltük játékosként a Vidi-mezt. Nagyon fontosnak tartom, hogy az itt felnövő gyerekek ne csak jó focistává váljanak, hanem vidistává is.

Az UEFA-kupa döntős csapat tagja, id. Horváth Gábor fia az utánpótlás szerepéről is beszélt.

- Szakmailag és - ami nagyon fontos - anyagilag is minden adott itt a Vidinél, hogy sikeres utánpótlásunk legyen majd ismét. Nagyon fontosak a rutinos, külföldi labdarúgók, hiszen ők sokat lendíthetnek az egész magyar bajnokság színvonalán, de emellett legalább ugyanannyira fontosak, hogy a csapatokban, mindegyikben, legyenek saját nevelésű labdarúgók is, hiszen a szurkolók velük tudnak jobban azonosulni, és minél több saját nevelésű játékos szerepel a csapatban, annál több szurkolót tudsz majd kicsalogatni a stadionba.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Puskás Akadémia
Batik Bence
Az nb1.hu úgy tudja, nem hosszabbítják meg Batik Bence szezon végén lejáró szerződését. A korábbi Fradi-játékos helyét az angol harmadosztályú Charltonban játszó Terell Thomas veheti át.
Légiósok
Németh Hunor Vajk
Hosszú távú szerződést írt alá a dán Köbenhavnnál az U17-es magyar válogatott játékos, Németh Hunor Vajk.
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tovább az összes átigazoláshoz