I. félidő

Pintér Attila vezetőedző a második mezőkövesdi érájának első mérkőzésén azt az MTK Budapestet fogadta csapatával, amely a válogatott szünet előtt kirobbanó formában játszott, zsinórban négy mérkőzésen is veretlen maradt, legutóbb pedig a bajnoki álmokat dédelgető MOL Fehérvár FC-t fektette két vállra magabiztosan.

A hazaiak kezdtek aktívabban, de Vutov és Berecz kaput eltaláló lövése egyaránt nem okozott gondot Mijatovicnak. A 21. percben aztán egy veszélytelennek tűnő szituációban vezetést szerzett az MTK: Ikenne-King jobb oldali beadását Szappanos elnézte, a labda pedig a rövid kapufa mellett a hálóban kötött ki, 0-1.

A vezető gólt követően átvette az irányítást az MTK és magabiztosan tartotta előnyét, a hazaiak egyáltalán nem tudtak helyzetet kidolgozni a szünetig.

II. félidő

A második játékrészben nem változott a játék képe, ugyan volt olyan időszak, amikor a Mezőkövesd többet birtokolta a labdát, de nem igazán volt kreatív a hazaiak támadójátéka, valamint a vendégek is nagyon fegyelmezetten és stabilan védekeztek.

Pintér a 63. percben két helyen is változtatott csapatán, ám Jurina Marin és a héten szerződtetett Manuel Martic sem tudott lendületet vinni a hazaiak játékába, de a nem sokkal később debütáló Barczi Dávidnál is keveset volt a labda.

A 82. percben a semmiből adódott egy lehetőség a hazaiak előtt, amikor is Berecz jobb oldali szabadrúgását Nagy Dániel fejelte fölé hat méterről. Újabb helyzetre azonban már nem futotta a Mezőkövesd erejéből, az MTK így zsinórban harmadik győzelmét aratta, összességében pedig már öt meccs óta veretlen.

NB I, 11. forduló

Mezőkövesd Zsóry FC–MTK Budapest 0-1 (Ikenne-King 21.)

Kövesd: Szappanos – Farkas, Pillár, Karnitski (Martic 63.), Vadnai – Szeles, Berecz – Besirovic, Cseri (Barczi, 81.), Vutov (Jurina, 63.) – Nagy D.

MTK: Mijatovic – Ikenne-King, Tiago Ferreira, Nagy Zs., Herrera – Cseke, Dimitrov (Kata, 68.), Mezei – Palincsár (Biben, 89.), Miovski, Prosser (Lencse, 83.).