Mezőkövesd Zsóry FC–Gyirmót FC Győr 1-0

A mérkőzésről ide kattintva olvashatsz bővebben!

Supka Attila (Mezőkövesd): – A meccs előtt azt mondtuk a játékosoknak, teljesen mindegy, hogy szépen vagy csúnyán, de nyerni kell ezen a meccsen. Ebben a mérkőzésben benne volt az, hogy több góllal tudjunk nyerni, saját magunknak tettük nehézzé, mert mindkét félidőben volt olyan szituáció, amikor létszámfölényben vittük az ellenfélre a labdát, azt ki kellett volna játszani gólig. Továbbá volt egy szabályos gólunk, amit nem adtak meg, az is befolyásolta valamilyen szinten, mert 2-0 után sokkal könnyebb lett volna nekünk. Az elmúlt meccseken is megvoltak azok a lehetőségek, amikkel nyerhettünk volna, vagy ikszre hozhattuk volna a meccset. Ezen valamilyen szinten változtatni kell, mert sokkal több van a csapatban attól, mint amit tavasszal nyújtottunk. A védekezés rendben volt, az ellenfél nem nagyon jutott a kapu elé. Próbálunk teljesen mást játszani, mint az elmúlt időszakban, próbáljuk stabillá tenni a védekezésünket. Úgy érzem, ráéreztek erre a játékrendszerre a játékosok és jól meg tudták oldani ezt. Van még hét nagyon fontos meccsünk, nem lehet még megnyugodni, jönnek a következő meccsek, ahol pontot, pontokat kell szerezni és minél előbb stabilizálni kell a bennmaradást jelentő pozíciót. (M4 Sport)

Csertői Aurél (Gyirmót): – Próbálkoztunk az emberhátrány után, de nagyon nehéz volt. Utána lett még két sérültünk is, amit a bíró nem tolerált és én úgy gondolom, hogy a kiállítás is kicsit erős volt, mert én úgy láttam, hogy a kapus szerezte volna meg a labdát. Nem játszottunk olyan jól, hogy meg tudtuk volna verni az ellenfelet, de nem is kaptuk meg azt a támogatást, ami egy szinten mért volna minket a Kövesddel. A sérüléseket nagyon nagy durvaságok előzték meg, ezeket a bíró nem tolerálta, de nem azért kaptunk ki, hanem azért, mert az ellenfél rúgott egy gólt, mi pedig nem, és nem is tudtunk jobban játszani. Összességében megérdemelt a Mezőkövesd győzelme. Kicsit nyitottan játszottunk ahhoz, hogy az ellenfél ne tudjon kontrákat vezetni, életveszélyes kontrákat vezettek. A védőink nem tudták megnyerni a párharcokat, ezen múlott ez a meccs. Lehet, ha nincs a kiállítás, ki tudtunk volna egyenlíteni, de a ha nem játszik. Pont akkor kerültünk emberhátrányba, amikor mi nyomtunk. A srácok mindent megtettek kilenc mezőnyjátékossal is, de már nem volt akkor átütőerő bennünk. Hiányzik Varga Barnabás, de egy játékostól ne várjuk azt, hogy megnyerje nekünk a meccset, vagyunk 20-an a keretben, fel kell nőni a feladathoz és mindenkinek a maximumot kell nyújtani. Nem adjuk fel, megpróbálunk mindent megtenni a Puskás Akadémia ellen is, hogy nyerjünk. A Puskás egy jó csapat, mi a maximumot akarjuk nyújtani minden meccsen, nem tudjuk, hogy ez mire lesz elég az NB I-ben. (M4 Sport)

Brazil játékost igazolt a Real Madrid, kiderült, melyik focistának a legmagasabb a fizetése Európában – külföldi körkép