A Kisvárda az ötödik helyről várja az NB I-es bajnokság folytatását.

– Megtálaltuk azt az összeállítást, ami jól működött, a ­játékosok jól oldották meg a feladatukat, és ahogy jöttek az eredmények, egyre nagyobb önbizalma lett a csapatnak – kezdte Supka Attila, a Kisvárda vezetőedzője a szon.hu-nak. – Mérkőzéseken belül jól váltogattuk a ­szisztémákat, ha kellett, megvolt a letámadás, de ha arra volt szükség, akkor ­visszább állva zártuk le a területeket. Ezeknek kö­szönhető, hogy nyolc mérkőzésen keresztül veretlenek voltunk. Ilyen jó szériát még nem láthattunk a kisvárdai csapattól, de az emberben ott motoszkál a kis ördög, mert a játék alapján akár több pont is kijöhetett volna belőle.

A vezetőedző beszélt a nehézségekről is.

– A végére elfogytak a gólok, amiért hiányérzetem van. Négy meccsen keresztül döntetlent játszottunk, ebből a Puskás ellenit kivenném, mert az idegenben volt, de a három hazai meccsünket megnyerhettük volna.

Mindent elmond, hogy a Honvéd csapatában hét védő játszott ellenünk. Tartanak tőlünk, ami a Budafok és az Újpest ellen is megmutatkozott, hiszen az ellenfeleink végig védekeztek, amit nehéz volt megbontanunk.

– A végére elért minket a koronavírus, fáradtak is voltunk, a koncentráció sem olyan volt már, ami a játék minőségén is meglátszott. Ettől függetlenül az említett meccsekben legalább négy pont benn maradt, ami ha megvan, még jobb helyzetben lennénk. A kieséstől szerintem így sem kell tartatunk, a csapat többre hivatott annál, de ezt majd tavasszal kell bizonyítani.