NB I: A Puskás Akadémia kapusa vezetésével vitt el pontot Kisvárdáról

A hazaiak a 87. percben, egy szöglet után egyenlítettek csak.
Dudás Gábor 2022. augusztus 14., vasárnap 19:50
A hazaiak a 87. percben, egy szöglet után egyenlítettek csak.
Szerző: Dudás Gábor 2022. augusztus 14., vasárnap 19:50

I. félidő:

Már a 6. percben nagyot kellett védenie Tóth Balázsnak, az EKL-ből emelt fejjel kieső Kisvárda védője, Kovacic lőtt kapura. Sőt, egy perccel később Ötvös 17 méteres szabadrúgását is kiöklözte a léc alól a hálóőr.

A Kisvárda nyomott, a vendégcsapat pedig lassan, de ébredezett, amit az egyre veszélyesebb kontrái is mutattak. Az egyik ilyen végén aztán vezetést is szerzett Hornyák Zsolt csapata. A 13. percben, egy gyors felcsúti ellentámadás végén van Nieffnek tette le a labdát Zahedi, a középpályás 21 méterről tüzelt, a labda pedig úgy csorgott a hálóba, hogy abba Hindrich is beleért (0-1).

A 30. percben megint a kapusuknak mondhattak köszönetet a vendégvédők, Tóth ezúttal Leoni közeli kotorását védte szépen.

A 40. percben aztán a hazaiak úszták meg a gólt: egy szép és szerencsés támadás végén Hindrich még nagyot védett Zahedi lövésénél, a kipattanóra azonban Baluta mozdult a leggyorsabban, de 4 méterről csak a lécet tudta eltalálni.  Egy perccel később a várdaiak fiatal erdélyi kapusa kis híján komikus gólt kapott, Baluta lövését ejtette át a saját lába között, de szerencséjére még a labda után tudott kapni.

II. félidő:

Bekezdett a hazai csapat a szünet után is. Az 53. percben Tóthnak Asani lövését kellett kiütnie, majd tíz perccel később Kovacic fejesénél mutatott be bravúrt a hálóőr. Utóbbi helyzetnél a szerencse is mellé állt, hiszen a kipattanó túl magas volt Ilievskinek.

A 67. percben egy felcsúti cserejátékos, Puljic szabadrúgása kötött ki kis híján a kapuban. A 77. minutumban aztán a hazaiak aggódhattak, de Kovacic szöglet utáni fejese nem volt elég pontos.

Amikor már úgy tűnt, a Tóth Balázs vezette vendégek elviszik mindhárom pontot, jött a 87. perc és egy szöglet. A csereként beállt Mesanovic pedig 4 méterről, a sarokrúgás után fejelt a kapuba úgy, hogy Stronati és Tóth Balázs sem tudott már menteni a gólvonalon (1-1).

A Kisvárda így vért izzadva, de nem érdemtelenül szerzett pontot, 1-1 lett a tavaszi dobogósok rangadója.

OTP Bank Liga, 3. forduló:

Kisvárda - Puskás Akadémia 1-1 (Mesanovic 87., ill. van Nieff 13.)

Kisvárda: Hindrich - Hej, Kravcsenko, Kovacic, Leoni - Karabeljov, Ötvös - Asani, Makowski, Navrátil - Ilievski

(cserék: Odincov, Camaj, Vida K., Lucas, Melnik, Széles, Heles, Mesanovic)

Puskás Akadémia: Tóth B. - Mezghrani, Stronati, Batik, Spandler - Baluta, van Nieff, Corbu - Kiss T., Zahedi, Komáromi

(cserék: Markek, Urblík, Colley, Favorov, Puljic, Gruber, Bakti, Major)

Később:

20:00: Bp. Honvéd-Paksi FC - ÉLŐ eredménykövetés itt!

20:00: Ferencváros - MOL Fehérvár - ÉLŐ eredménykövetés itt!

Neked ajánljuk
Átigazolások
Nyíregyháza
Fekete Tivadar
Fekete Tivadar, a Nyíregyháza sportigazgatója a nyári átigazolásokról nyilatkozott.
Fehérvár
Pető Milán
A Vidi szerződést hosszabbított Pető Milánnal, aki éppen az előző fordulóban szerezte meg első élvonalbeli találatát.
Debreceni VSC
Japán támadó a kiszemelt?
A haon.hu szerint Naoaki Senaga a Debrecen látókörébe került.
Tovább az összes átigazoláshoz