A Kisvárda kezdőcsapatában Viana nem lehetett ott, a brazil támadót a ZTE ellen kiállították, Simovic a múlt héten megsérült – helyettük Cukalasz és Camaj került be. A Paksnál két csere történt, Kulcsár és Sajbán helyett Osváth és Haraszti kapott lehetőséget Bognár György vezetőedzőtől.

Sokáig semmi említésre méltó nem történt, a mezőnyben folyt a játék, mígnem a 18. percben megszerezte a vezetést a Kisvárda. Sassá cselezgetett a tizenhatoson belül, felnézett, Camajnak passzolt, aki Bumbához továbbított, a román középpályás közelről vette be Hegedüs kapuját. A 30. percben egalizált a Paks. Bertus bal oldali beadása után a középen érkező Hahn mellett Rubus csak a saját kapujába tudott továbbítani.

Hat perccel később Bumba lépett ki ziccerben, a játékkal kiválóan együtt élő Hegedüs kapujából kifutva lábbal mentett. A félidő lefújása előtt Camaj sarokkal tette Lucas elé a labdát, majd estében visszaadta a feladónak, beadására Navratil érkezett a túloldalon és Hegedüs mellett a hálóba lőtt.

Fordulás után Bognár távolról veszélyeztetett, majd Balogh beadását az utolsó pillanatokban Dombó ütötte ki a mezőnybe. Egyórányi játékot követően kis híján újra egyenlített a Paks, azonban Hahn átadása után Sajbán csak a kapufát találta el. A folytatásban is aktív maradt a vendégcsapat.

A hajrában a tolnaiak négy csatárral rohamoztak, mindent egy lapra feltéve támadtak. A 81. percben Böde húzódott előre, próbálkozása a kapu mellé ment. Az utolsó percekben egy eladott labda után Kovácsréti vezette a vendégek ellentámadását, majd önzetlenül Jelena elé tálalt, aki nem hibázta el két méterről az üres kaput. Pár pillanattal később Kovácsréti 20 méterről elvégzett szabadrúgása a kapufán csattant.

Az eredmény ezt követően már nem változott, így a mostani sikerrel a Kisvárda megelőzte a Paksot a tabellán és feljött a második helyre az éllovas Ferencváros mögé.

NB I, 11. forduló

Kisvárda-Paksi FC 3-1 (Bumba 18., Navratil 40., Jelena 88., ill. Rubus 30. – öngól)

A meccs minden fontos pillanata percről percre itt! 

Kisvárda: Dombó – Melnyik, Rubus, Datkovic, Hej – Lucas, Bumba (Karaszjuk 79.) – Navratil (Kovácsréti 76.), Cukalasz, Camaj (Jelena 63.) – Sassá

Paks: Hegedüs – Lenzsér, Böde, Gévay – Osváth (Kulcsár – a szünetben), Balogh, Bertus (Ádám 61.), Bognár, Szabó J. – Haraszti (Sajbán – a szünetben), Hahn