A románok szerint Mutu megkaphatja álmai munkáját - aligha ő lesz a Kisvárda új edzője

Adrian Mutu veheti át a román válogatott irányítását, így hiába egyeztetett a Kisvárdával is, aligha ő lesz az NB I-es csapat új vezetőedzője.
Dudás Gábor 2021. december 9., csütörtök 11:36
Adrian Mutu veheti át a román válogatott irányítását, így hiába egyeztetett a Kisvárdával is, aligha ő lesz az NB I-es csapat új vezetőedzője.
Szerző: Dudás Gábor 2021. december 9., csütörtök 11:36

Honlapunkon is jeleztük a hétvégi NB I-es fordulóval kapcsolatban, hogy a Kisvárda egyik legesélyesebb edzőjelöltje, Adrian Mutu már a helyszínen tekintette meg a szabolcsi együttes MOL Fehérvár FC elleni hazai győzelmét Révész Attila társaságában.

A legutóbb a román U. Craiovánál tevékenykedő tréner nyilatkozott is hosszabban az esetleges érkezéséről, mondván azon is múlik minden, hogy a román válogatott szövetségi kapitányi poszt kapcsán lehet-e ő a befutó.

– Nem tudom megmondani, százalékosan mennyi esélyem van a nemzeti csapat szakvezetőjének lenni, de korábbi román válogatott játékosként már az is nagy megtiszteltetés számomra, hogy szóba került a nevem, és a jelöltek között vagyok. Ugyanakkor mivel semmi sem biztos, nem zárkózhatok el mereven más felkérések elől sem – folytatta Mutu, aki arra a kérdésre, hogy el tudja-e képzelni, hogy edző lesz Kisvárdán, röviden így felelt: “Persze, egyébként nem lennék itt. Meglátjuk, mit hoz a jövő.”

A jelek szerint azonban nem Mutu lesz a várdaiak új szakvezetője, hiszen a hírek szerint eldőlt, hogy ő veszi át a román válogatott irányítását.

A U21-es nemzeti csapattal korábban már dolgozó (a 2021 tavaszi, részben magyar rendezésű utánpótlás-Eb-n a mieinket megelőzte csapatával, de veretlenül sem jutott tovább a csoportból) trénert állítólag csak a negyedik számú választása volt a román szövetségnek (az FRF-nek) Gheorghe Hagi, Răzvan Lucescu és Dan Petrescu után.

Utóbbit, a kolozsvári CFR szakvezetőjét egészen az utolsó pillanatig személyesen próbálta győzködni Răzvan Burleanu elnök és Mihai Stoichiţă, az FRF technikai igazgatója, de nem jártak sikerrel - könnyen lehet azonban, hogy Petrescu így sem marad a CFR-nél és Szaúd-Arábiába igazol nagy pénzért...

Mutu lehet így a befutó, aki az ANTENASPORT exkluzív információi szerint a következő tíz napban alá is írhat a szövetséggel - a felek állítólag már mindenben megegyeztek.

A 42 éves, egykori 77-szeres válogatott támadó márciusban debütálhat a válogatott kispadján, első tétmeccseire pedig júniusban, a Nemzetek Ligájában kerülhet sor. Utóbbi sorsolását december 16-án tartják majd.

A Kisvárdát Joao Janeiro Dunaszerdahelyre igazolása óta megbízott edzőként Erős Gábor irányítja, méghozzá sikerrel, legutóbb a MOL Fehérvárt is legyőzte csapatával.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz