Kisvárda: "Nagyobb fizetésre van lehetőség a DAC-nál" - már a Fradi-meccs előtt bejelentkeztek a sikeredzőért

A Kisvárda sportigazgatója, Révész Attila szerint mindhárom fél jól járt azzal, hogy Joao Janeiro vezetőedző távozott a klubtól és a DAC trénereként folytatja pályafutását.
Dudás Gábor 2021. november 11., csütörtök 10:40
A Kisvárda sportigazgatója, Révész Attila szerint mindhárom fél jól járt azzal, hogy Joao Janeiro vezetőedző távozott a klubtól és a DAC trénereként folytatja pályafutását.
Szerző: Dudás Gábor 2021. november 11., csütörtök 10:40

Az OTP Bank Liga harmadik helyén álló Kisvárda szerdán jelentette be, hogy bár kedden még úgy tűnt, hogy nem lesz változás, Joao Janeiro vezetőedző mégis távozik a klubtól és Dunaszerdahelyen folytatja.

Révész Attila az M1-nek nyilatkozva elmondta, hogy a DAC már a Ferencváros elleni mérkőzés előtt megkereste őket, de az első tárgyalások nem vezettek eredményre.

Később Joao Janeiro is jelezte, hogy családi okok miatt is váltani szeretne, továbbá a két klubnak is sikerült megállapodnia az érvényes szerződéssel rendelkező edzőért fizetendő "honoráriumban", így megegyeztek a távozásban - idézi az elhangzottakat az M4SPORT.HU.

- Több összetevőből áll ez az üzlet.

Egyrészt figyelembe kellett vennünk, hogy a DAC a legkedveltebb határon túli magyar egyesület és nekünk is nagyon szimpatikus csapat, másrészt figyelembe vettük Joao fejlődési lehetőségét, hiszen a dunaszerdahelyiek jóval nagyobb büdzsével rendelkeznek, mint mi, nagyobb fizetésre van lehetőség, harmadrészt természetesen mi is jól jártunk, továbbá bízom benne, hogy a későbbiek során is egy szorosabb együttműködéssel még nagyobb lehetőségek nyílnak meg előttünk

– fogalmazott a Kisvárda sportigazgatója, hozzátéve, hogy a Ferencvárostól elszenvedett négygólos hazai vereség nem befolyásolta a döntést.

A csapatot ideiglenesen irányító Erős Gáborról Révész Attila elmondta, jól ismeri a csapatot, az edzések nagy részét eddig is ő tartotta, így szakmailag nem lesz törés a munkában, az esetleges mentális, érzelmi változásokra pedig a válogatott szünetben fel tudnak készülni. Az új vezetőedző szerződtetésére hatvan napjuk van, mivel a Magyar Labdarúgó Szövetség szabályzata ennyi időre ad lehetőséget megbízott vezetőedzőként dolgozni a pro licence-szel nem rendelkező Erősnek.

A sportigazgató felhívta a figyelmet, hogy a csapat az előző szezonban 12 forduló alatt ugyanúgy 23 pontot szerzett, mint most, így szerinte hacsak „nem lőnek nagyon mellé” az edzőválasztásnál, tartani tudják majd ezt az eredményességet. Végső helyezés tekintetében nem fogalmazott meg elvárást a csapattal szemben, de több pontot és több győzelmet szeretnének gyűjteni, mint az előző idényben.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Bernd Storck
Ezért esett a pad alá
Most kiderült, hogy a Cercle Brugge miért szegte meg korábbi ígéretét, ami azt is eredményezte, hogy Bernd Storck nemcsak a belga csapat, de a Kisvárda kispadjáról is lemaradjon.
Újpest
Válogatott csatár a kiszemelt
A tavalyi szerb negyedik OFK Beograd suriname-i csatárával, Gleofilo Vlijterrel erősíthet az Újpest - állítja a Lila Sector Facebook-oldal.
ZTE
Costa Ricából igazoltak
A zalaiak Argentína után ezúttal Costa Ricából szerződtettek egy 20 éves játékost: a San Carlos fiatalját, Joseth Perazát. 
Tovább az összes átigazoláshoz