NB I: Felbontották a bírót lefejelő légiós szerződését

Az NB I-ben utolsó helyen álló Kisvárda sportigazgatója, Révész Attila a klub hivatalos oldalán mondta el, hogy kezdeményezik a napokban a FEB által négy hónapra eltiltott Anthon Shynder szerződésének egyoldalú felbontását.
Csakfoci Admin 2018. augusztus 16., csütörtök 19:05
Az NB I-ben utolsó helyen álló Kisvárda sportigazgatója, Révész Attila a klub hivatalos oldalán mondta el, hogy kezdeményezik a napokban a FEB által négy hónapra eltiltott Anthon Shynder szerződésének egyoldalú felbontását.
Szerző: Csakfoci Admin 2018. augusztus 16., csütörtök 19:05

Korábban már beszámoltunk arról, hogy több hónapos eltiltásban részesült a Kisvárda légiósa, miután múlt héten szombaton, a Ferencváros elleni (0-2) bajnokin lefelejte Pintér Csaba játékvezetőt.

A történtek után Anthon Shyndert a 17 évesek közé száműzték, és időközben a kisvárdaiak kézhez kapták az MLSZ fegyelmi bizottságának végzését, amely szerint „minden, a labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől négy hónapra eltiltotta.”, jelen esetben decemberig 11-ig nem látogathatja az U17-es csapat edzéseit sem.

Ezek után nem maradt más, mint hogy csütörtökön Anton Sindert felmentettük a munkavégzés alól, hiszen a határozat alapján a szervezett edzésektől is eltiltották őt. Kezdeményezzük továbbá szerződésének egyoldalú felbontását – mondta a kisvardafc.hu-nak a kialakult helyzetről Révész Attila sportigazgató.

Olvastad már?
MLSZ: Az Újpest és a Kisvárda is fizethet szurkolói rendbontások miatt
A kupagyőztes és az újonc is bünhődik szurkolói miatt.
Elolvasom
Átigazolások
Szpari
Toma 2028-ig marad
A 30 éves középpályás, Toma György 2028-ig hosszabbított szerződést Nyíregyházán.
Kisvárda
Ketten is távoztak
Branimir Cipetic és Aleksandar Jovicic is elköszönt a klubtól a bajnokság vége előtt két fordulóval.
Vasas
Koszta képben volt, de...
A Csakfoci úgy tudja, a Vasasnál komolyan képbe került Koszta Márk megszerzése, de a játékos izraeli szerződése meghosszabbodott, így csak komoly átigazolási díjért lehetne hazahozni.
Tovább az összes átigazoláshoz