Spanyolországot is megjárt régi-új játékosával erősített a Honvéd – hivatalos

A Honvéd hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette a nyár vége óta szabadon igazolható Hidi Patrikot. A 27 éves játékos legutóbb a spanyol másdosztályban szereplő Real Oviedóban szerepelt.
Csakfoci Admin 2018. szeptember 20., csütörtök 12:27
A Honvéd hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette a nyár vége óta szabadon igazolható Hidi Patrikot. A 27 éves játékos legutóbb a spanyol másdosztályban szereplő Real Oviedóban szerepelt.
Szerző: Csakfoci Admin 2018. szeptember 20., csütörtök 12:27

Elég mozgalmas nyaram volt, sok nevet hallottam a jövőmmel kapcsolatban, és igazából külföldön szerettem volna folytatni. Úgy gondolom, továbbra is van bennem annyi, hogy légiósként szerepeljek, de ezt most lezártam magamban, csatlakoztam a Honvédhoz és innentől kezdve csak az számít, hogy jól játsszak, és segítsem a csapatot – kezdte Hidi Patrik a honvedfc.hu-nak.

A 27 éves középpályás hozzátette, végül nem futott be olyan ajánlat, amire szívesen igent mondott volna, a Honvéd meg hiányzott is neki, ráadásul klubnál mindenki szeretettel fogadta, így kézenfekvő volt a döntés végül. Hidi Patrik már közel két hónapja a Bozsik Stadionban tréningezik, de csak most dőlt el, hogy hivatalosan is visszatér a csapathoz.

Az edzéseket végigcsináltam, a meccsek hiányoznak, várom már, hogy újra pályára léphessek. A társak és az edzők is mondták, hogy jöjjek vissza, de nem ez volt a fő szempont, hanem, hogy lezártam egy fejezetet, újra játszhatok, és szeretném megmutatni, hogy tudok ugyanúgy teljesíteni, mint amikor itt voltam korábban és bajnoki címet szereztünk – tette hozzá.

Hidi egy évvel ezelőtt igazolt a Honvédtól a spanyol másodosztályú Real Oveidóhoz, ahol 14 tétmeccsen egy gólpasszt jegyzett. Idén augusztus 15-én pedig szerződést bontott a spanyolokkal, és így szabadon igazolhatóvá vált.

A kispestieknél június 30-ig írt alá – a klub hozzáteszi, ha Hidi számára megfelelő ajánlat érkezik a téli átigazolási időszakban, akkor nem áll az útjába.

Olvastad már?
Újabb Újpest-játékost igazolt a Honvéd – hivatalos
A Budapest Honvéd hivatalos oldalán jelentette be, hogy megegyeztek a szabadon igazolható Kálnoki Kis Dáviddal, aki két és fél éves szerződést kötött a kispestiekkel.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz