Megvan az NB I igazi terminátora - két és fél éve lerúgni, eltiltani és lecserélni sem lehet

Mindössze egyetlen játékos, a Honvéd kapuját védő Gróf Dávid mondhatja el magáról, hogy mind a 33 NB I-es forduló összes percében a pályán volt.
Dudás Gábor 2019. május 23., csütörtök 9:25
Mindössze egyetlen játékos, a Honvéd kapuját védő Gróf Dávid mondhatja el magáról, hogy mind a 33 NB I-es forduló összes percében a pályán volt.
Szerző: Dudás Gábor 2019. május 23., csütörtök 9:25

A 2018/2019-es bajnoki idényben mindössze egy olyan játékos volt, aki a 33 forduló alatt egyetlen percről sem hiányzott, azaz elmondhatja magáról, hogy sem lecserélés, sem sérülés vagy kiállítás/eltiltás miatt nem kellett kihagynia a szezonból a Transfermarkt statisztikája szerint. Ez a játékos pedig Gróf Dávid, a Budapest Honvéd kapusa.

Gróf az idény összes találkozóján, a mezőnyben egyedüliként 2970 percet (legalább) töltött el a pályán, egyetlen pillanatig sem hiányzott csapatából. Az MTK elleni idényzáróval együtt a 30 éves hálóőr zsinórban 91(!) élvonalbeli találkozón volt ott a pályán, 2016 szeptember óta a portál szerint nem volt olyan Honvéd-meccs az OTP Bank Ligában, amikor ne Gróffal kezdődött volna a kispesti összeállítás.

De visszatérve a mostani idényre: a Ferencváros által is kiszemelt Grófot csak Loic Nego (MOL Vidi FC), Dibusz Dénes (Ferencváros), Felipe (Kisvárda), Róbert Pillár (Mezőkövesd) és kispesti csapattársa, Holender Filip (Honvéd) tudta megközelíteni játékpercekben. Közülük csak a Vidi - az év játékosának megválasztott - szélsője és a Honvéd támadója volt ugyancsak mind a 33 meccsen a pályán, ám előbbi a Haladás elleni idényzárón 60 percet kihagyott, hiszen csak csereként szállt be az utolsó félórára, míg Holendert ötször is lecserélték az idényben, így 110 percet "elveszített".

Az MTK középpályása, Bognár István ugyancsak valamennyi találkozón a pályán volt, de ő 236-tal kevesebb játékpercet tudhat magáénak, mint Gróf.

A 10 legtöbbet játszó NB I-es játékos az idényben:

Átigazolások
Paks
Szerződést hosszabbított a technikás középpályás
Hivatalos honlapján jelentette be az NB I-ben szereplő Paks, hogy 2029 nyaráig meghosszabbította Gyurkits Gergő szerződését.
PMFC
Dragóner érkezett
A korábbi magyar válogatott hátvéd, Dragóner Attila lett a jelenleg NB III-as PMFC új sportigazgatója.
Ferencváros
Naby Keita
Clemens Fritz, a Werder sportigazgatója árult el részleteket a Ferencvárosnál kölcsönben szereplő Naby Keita várható jövőjéről.
Tovább az összes átigazoláshoz