Megerősítve: Magyar válogatott támadó a Honvéd harmadik téli igazolása - hivatalos

A Budapest Honvéd bejelentette az ötszörös válogatott játékos, Ugrai Roland szerződtetését.
Nyikes Zoltán 2020. február 11., kedd 12:21
A Budapest Honvéd bejelentette az ötszörös válogatott játékos, Ugrai Roland szerződtetését.
Szerző: Nyikes Zoltán 2020. február 11., kedd 12:21

Hivatalossá vált, amit január végén honlapunk elsőként jelzett: a Budapest Honvéd bejelentette Ugrai Roland érkezését, aki így Hidi Patrik és Mayron George után a kispesti klub harmadik téli igazolása.

A Békéscsabáról származó 27 esztendős támadó szülővárosában, majd Szombathelyen az Illés Akadémiánál nevelkedett, aztán 2009 nyarán a Haladás színeiben mutatkozott be az NB I-ben. Második első osztályú meccsén szerezte meg az első gólját, majd 2014 telén a Ferencvároshoz igazolt. A fővárosi együttesnél másfél évet töltött el, aztán fél év erejéig a Haladás, majd két esztendőn keresztül a DVTK labdarúgója volt. Ugrai Roland az elmúlt másfél évben a görög első osztályú Atromisz játékosaként szerepelt, a görög bajnokságban 20 meccsen 5 gól és 1 gólpassz a mérlege, míg az NB I-ben 138 találkozón 27 gól, valamint 18 gólpassz fűződik a nevéhez - írja a honvedfc.hu.

„Mindenképpen szerettük volna még megerősíteni a támadószekciót, és Roland személyében egy a magyar bajnokságot jól ismerő, de már nemzetközi tapasztalattal is bíró támadót szerződtettünk. Érkezésével tovább bővülnek a variációs lehetőségeink, ami azért is fontos, mert az elkövetkező időszakban sok mérkőzés vár a csapatra” – mondta Kun Gábor, a Budapest Honvéd ügyvezető igazgatója.

Ugrai Roland 2017 október 7-én, Svájc ellen góllal mutatkozott be a válogatottban, ahol további négy alkalommal szerepelt, a Costa Rica elleni győztes találkozón pedig gólpasszt adott.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz