Magyar Kupa: A Honvéd szenvedve gyűrte le az NB II kiesőjelöltjét – 2 játékost kiállítottak a lefújás után

A Magyar Kupa utolsó nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a Honvéd 1-0-ra nyert a Illovszky stadionban a Haladás ellen. A feszült légkörű mérkőzés lefújása után két játékost is kiállított a játékvezető.
Privacsek András 2020. február 12., szerda 21:25
A Magyar Kupa utolsó nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a Honvéd 1-0-ra nyert a Illovszky stadionban a Haladás ellen. A feszült légkörű mérkőzés lefújása után két játékost is kiállított a játékvezető.
Szerző: Privacsek András 2020. február 12., szerda 21:25

Az első helyzet a Haladásé volt, a 6. percben Szalay 12 méteres lövését fogta Tujvel. Három perccel később Kamber passzát követően Lanzafame lőtt éles szögből, Gyurján azonban védett. A Honvéd ugyan fölényben játszott, de szünetig már nem forogtak veszélyben a kapuk.

A második félidő elején Lanzafame 11 méterről lőtt keményen, Gyurján azonban védett.  Az 57. percben Kukoc éles szögből, hét méterről kilőtte a hosszú sarkot, vezetéshez juttatva ezzel a kispestieket.  A 91. percben Lanzafame növelhette volna a kispestiek előnyét, de 21 méterről elvégzett szabadrúgását Gyurján bravúrral védte.

A lefújás után Szekér és Lanzafame került összetűzésbe, majd egy kisebb tömegverekedés alakult ki, a játékvezető végül Kálnoki-Kist és Jagodicsot is kiállította.

A visszavágót egy hét múlva rendezik Szombathelyen.

Magyar Kupa, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés

Honvéd - Haladás 1-0 (Kukoc 57.) - kiállítva: Kálnoki-Kis 92. (Honvéd), Jagodics 92. (Haladás)

Honvéd: Tujvel - Mezghrani, Kálnoki-Kis, Kamber, Niba, Kukoc - Gazdag (Aliji 66.), Nagy G. (Hidi 66.), Banó-Szabó - Lanzafame, George (Moutari 73.)

Haladás: Gyurján - Tóth, Jagodics,Németh, Bosnjak - Szekér, Holdampf, Jancsó (Farkas B. 66.) - Rácz, Szalay (Tóth - a szünetben), Schuszter (Illés 81.)

Olvastad már?
MK: A továbbjutás küszöbén az MTK és a Puskás, fordított a Kövesd – eredmények
A Magyar Kupa nyolcaddöntőjének szerdai mérkőzésein az MTK Budapest és a Puskás Akadémia háromgólos győzelmet aratott, a Mezőkövesd hátrányból fordítva nyert a Kaposvár ellen.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz