Az átadáson Mendelényi Dániel elmondta, a mostani adományozás is azt bizonyítja, hogy a Budapest Honvéd FC-re, annak szurkolóira, játékosaira, illetve kollégáira minden körülmények között számítani lehet.

“Sokat kaptunk a magyar emberektől, természetes, hogy amikor kell, itt vagyunk. Az ország számíthat ránk a bajban is!” – mondta Mendelényi Dániel.

A Honvéd-tábor nevében, a Kispesti Labdarúgásért Támogató Egyesület (KLTE) részéről Koncsik Tibor azt emelte ki, hogy a szurkolói kezdeményezésre indult akció is azt bizonyítja, összefogással szinte bármit el lehet érni.

“Nemcsak támogatója, de lelkes szurkolója is vagyok a Honvédnak, fantasztikus közösség a miénk, amire nagyon büszkék vagyunk és természetes volt, hogy segítünk” – mondta Wieszt Attila, az Endo Plus Service Kft. tulajdonosa.

A Szent László Kórház alapítványának képviselője, Dr. Tóth Ildikó megköszönte a készüléket a klubnak és szurkolóinak, és elmondta, reméli, hogy sok ember gyógyulásához járult hozzá a klub az önzetlen adománnyal. (honvedfc.hu)