Megbízott vezetőedző a hivatalos titulusod. Ez mit jelent pontosan?

– Ez azt jelenti, hogy a szezon végéig én felelek a szakmai munkáért a Honvédnál – kezdte Pisont István a csakfoci.hu-nak. – Hatalmas megtiszteltetés ez nekem, hiszen senkinek nem kell magyaráznom, hogy mit jelent számomra ez a klub. Nem lesz könnyű dolgom, hiszen egy hónap alatt le kell „darálni” a kupát és a bajnokságot is, de állok elébe a feladatnak.

Amennyiben jól szerepelsz a csapattal, úgy elképzelhető, hogy nyártól „megbízott” nélkül leszel a Honvéd vezetőedzője?

– Nincs kimondva, hogy amennyiben ezt vagy azt elérem a csapattal, akkor biztosan én maradok a vezetőedző. Természetesen az a célom, hogy olyan játékot nyújtsunk és olyan eredményeket érjünk el, amellyel a szurkolóinkat és a vezetőinket is meggyőzzük.

Milyen lesz a Pisont-féle Honvéd?

– Aki ismeri a futballról alkotott filozófiámat és figyelemmel kísérte az eddigi munkásságomat, az tudja, hogy a kreatív, támadófoci híve vagyok. Hat hét szünet és három hét felkészülés után azonban senki ne várjon majd azonnal lehengerlő futballt.

Ettől függetlenül szeretném, ha minél előbb felfedezhetőek lennének az általam elképzelt stílusjegyek a játékunkon. Az a célom, hogy a Honvéd-stílus felismerhető legyen mind közül. Ez az első NB I-es munkám vezetőedzőként, ami máris egy óriási szakmai kihívás, hiszen nagyon rövid idő alatt kell megpróbálnom a saját képemre formálni a Honvéd játékát.

– Most egy új bajnokság kezdődik mindenki számára, és lehetetlen megmondani, hogy ebben a rendkívüli helyzetben milyen formát mutatnak majd a csapatok.

A Magyar Kupában elődöntőt játszotok, a bajnokságban pedig még van esélyetek európai kupaszereplést jelentő helyen végezni. Melyik sorozat élvez prioritást?

– Mivel a kupameccsekkel kezdünk, ezért most az a legfontosabb számunkra. Amikor elindul a bajnokság, már tudni fogjuk, hogy a kupában bejutottunk-e a döntőbe.

A járvány miatti fokozott egészségügyi intézkedések milyen hatással vannak a szakmai munkára?

– Itt a Honvédnál nagyon komolyan veszik a különböző higiéniai előírásokat, mindenki nagyon vigyáz a másikra. a legszigorúbb orvosi protokoll mellett készülünk. Tudtuk, hogy ez most nem egy szokványos felkészülés lesz, mint ahogy a mérkőzések sem lesznek azok. Ezzel most együtt kell élnünk, de így is nagyon szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen azt csinálhatjuk, amit szeretünk. Jó volt látni a játékosok arcát az első edzésen, olyanok voltak, mint a gyerekek, nagyon élvezték, hogy újra futballozhatnak.

Ha a leállás előtti pár mérkőzés jobban sikerül a Honvédnak, akár még a dobogóra is lenne esélyetek, így viszont már a negyedik helyhez is bravúr kell.

– Sajnos beleszaladtunk két nagy „hazai” vereségbe. A Diósgyőr ellen én ültem a padon a karanténban lévő Sannino mester helyett, de a csapat felkészítésében, a taktikában az olasz szakmai stáb elképzelését követtük. Nekem semmibe sem volt beleszólásom azon a mérkőzésen. Kikaptunk 4-0-ra, majd két héttel később, Giuseppe Sannino utolsó meccsén a Kisvárdától szenvedtünk 5-1-es vereséget. Mindkét találkozón lekontráztak minket, túlságosan kinyíltunk, ezekből a mérkőzésekből is tanulnunk kell.

Az edzői pályafutásodat miként befolyásolhatja szerinted ez a bő egy hónap?

Ha jól jövünk ki belőle, akkor egyértelműen pozitívan. Ha esetleg nem úgy alakulnának az eredmények, ahogy azt elképzeltük, akkor sem hiszem, hogy megbélyegeznének, hiszen ez egy olyan időszak, amilyet még senki nem élt át a világ labdarúgásában és bízom abban, hogy soha többet nem is fog.

– Azt azonban fontos leszögezni, hogy ebben a történetben nem Pisont István a fontos, hanem a Honvéd. Azért fogok éjjel-nappal dolgozni, hogy a maximumot ki tudjuk hozni ebből a helyzetből.

Korábban hosszú ideig irányítottad a magyar utánpótlás válogatottakat. Mire vagy a legbüszkébb, abból az időszakból?

– Arra, hogy az U17-es válogatottal kreatív, látványos focit tudtunk játszani. Abból a korosztályból a játékosok 80-90 százaléka NB I-es vagy NB II-es futballista lett, többen már a felnőtt válogatottban is bemutatkozhattak, elég, ha csak Kalmár Zsoltot, Nagy Dominiket vagy éppen Vida Mátét említem. Tavaly, a Puskás Aréna avatásán az Uruguay elleni mérkőzés előtt a pálya szélén engem is köszöntöttek, akkor láttam, hogy a csapatunkban nyolc olyan játékos is volt, akivel korábban együtt dolgoztam valamelyik korosztályos válogatottban. Ha valamire, akkor erre nagyon büszke vagyok.

A játékospályafutásodra mennyire vagy büszke?

– Arra is büszke vagyok, bár többet is ki lehetett volna hozni belőle. 18 évesen már a Honvéd felnőtt csapatában játszottam, 21 évesen pedig meghatározó ember voltam, ráadásul itthon mindent megnyertünk, amit lehetett. Azt sajnálom, hogy a magyar szurkolók nem láthattak igazán jól játszani, mivel a legjobb éveimet Izraelben töltöttem a Beitarnál, majd pedig a Hapoel csapatánál.

Csank János szövetségi kapitányként kijelentette, hogy Izraelből nem válogat. Nagyon rosszul esett és nem is nagyon értettük, hiszen az izraeli klubfutball már akkor is erős volt, az élcsapatok legalább azon a szinten voltak, mint a kor legjobb magyar együttesei, ráadásul gyorsabb, pörgősebb meccseket játszottunk, mint az NB I-ben. Összesen 31-szer voltam válogatott, de ez a szám lehetett volna 75-80 is, ha pályafutásom csúcsán megkapom a lehetőséget.

Évek óta nagy vágyad egy olyan akadémia létrehozása, ahol roma és hátrányos helyzetű gyerekek tanulhatnának és futballozhatnának. Van rá esély, hogy ez megvalósuljon?

– Nagyon bízom benne. Sok olyan roma származású tehetséges gyerek van, aki nem tudott integrálódni, ezért „elveszett” a magyar foci számára. Ha létrejönne egy ilyen akadémia, számtalan gyereket meg lehetne menteni. Az én hátteremmel, eredményeimmel, származásommal rengeteget tudnék adni szakmailag és érzelmileg is ezeknek a srácoknak. Az elképzelésem szerint nemcsak a focira, de a kultúrára, zenére és a hitre is nagy hangsúlyt helyeznénk az oktatás során. Ha létrejönne egy ilyen intézmény, abból a magyar társadalom és a magyar labdarúgás is sokat profitálhatna.

PRIVACSEK ANDRÁS